Nézek ki az ablakon
csendben merengve
az ébred? tavaszi természetre,
kezed kezembe temetve
s gondolataim szárnyalnak.
Tán ez az élet rendje,
a szíved adománya
hogy itt ülhetünk együtt
merengve régvolt id?kr?l,
mit?l kezdve lelked lelkemmel egybeforrt,
meghazudtolva a kort
érzésünk egymás iránt mindent kibírt…
Majd huszonöt éve
hogy szerelmünk ítél?széke
– az élet –
minket próbára ítélt
s feledve minden kínt
érzésünk azóta történelmet írt.
Nekünk semmi sem árthatott!
Szerelmünk az id?k alatt
megért sok nagy csatát,
a harcban néha elesett
de mindig felállt
túlélve ezer halált,
még ha sok sebb?l is vérzett
megváltást mindig talált.
Mert küzdeni kell, érdemes,
e cél nagyon nemes,
küzdök is érte életem árán,
s ha e csatában elesnék
büszkén teszem,
mert érted teszem,
de ha veled bármi baj történne
veled halna szívem!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Purzsás Attila
