— Forog! — mondta az operatőr, és fél szemével rátapadt a kamera keresőjére.
A riporter azonnal mondandója közepébe vágott. — Jó napot kívánok, kedves nézőim! Ma délután precedens értékű perben születhet ítélet a Fővárosi Bíróság épületében. Tíz perc múlva kezdődik a mindenki által kíváncsian várt…
Ebben a pillanatban a hömpölygő, tárgyalóterembe tartó tömeg elsodorta mind az operatőrt, mind a riportert. A műsor félbeszakadt — valami hülye, készenlétben lévő reklámot azonnal bejátszottak —, így csak azok tudhatták, hogy mi történt a tárgyalóteremben, akik a helyszínen tartózkodtak.
Én ott voltam, elmesélem.
A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt kíváncsi irodalombarátokkal, jogászokkal, szájtátikkal. Zsibongott a tömeg. Néhány vörös ingbe öltözött bácsika álldogált a vádlottak padja mellett, és az ott helyet foglaló társukkal beszélgettek.
Pontosan tizennégy óra harminc perckor lépett be az idős bíró a terembe. Helyet foglalt a pulpituson, feltette szemüvegét.
— Csendet kérek! — mondta határozott hangon, és szigorú tekintetét végigpásztázta a jelenlévőkön. A tömeg elcsendesedett, pisszenést sem lehetett hallani. — A mai tárgyalást megnyitom! Áts Ferenc álljon fel!
Az aggastyán vörös inges felemelkedett ültéből. Vaksin hunyorgott. Zavarában, levetett szemüvegének lencséjét törölgette.
— Áts — reccsent a bíró hangja —, mit tud ön, néhai Nemecsek Ernő haláláról?
— Én arról kérem, semmit sem tudok — suttogta az öreg, és megtámaszkodott az előtte lévő asztalban.
Ekkor furcsa dolog történt. A nézők között helyet foglaló Boka János feltápászkodott ültéből, és botját rázva kiabált. — Hazudik a szemét! Úgy kezdődött, hogy ezek a mocskok ellopták az Ernő golóit, kérem tisztelettel!
— Boka János! Azonnal üljön le! — utasította a bíró. — Nem magát kérdeztem! — majd ismét a vörösingeshez fordult. — Tehát, Áts?
— Lopta a vén Isten! — mondta a Fővész kertiek vezére. — Szabályos einstand volt az, kérem tisztelettel! Ezt még az a hülye Barabás is tudja!
— Hülye a barátod, a féleszű Wendauer — kiáltotta a vénségesen vén Barabás, korát meghazudtoló fürgeséggel felpattanva székéből —, aki nem tudta cipelni a zászlótokat!
— Kikérem magamnak — üvöltötte a nagy szakállú Wendauer —, hogy egy ilyen aluliskolázott suttyó lehülyézzen! Nekem kérem doktorátusom van!
— Csendet! — mondta a bíró. — Ez nem tartozik a tárgyhoz!
— Hát már hogyne tartozna, bíró úr! — mondta Boka. — Ez a paraszt, a két Pásztor, meg a Szebenics elkapták szegény Nemecseket.
— Ki az a Nemecsek? — kérdezte halkan, sűrű fejremegések közepette Szebenics.
— Mert lopni jött a Fővész kertbe! — mondta határozott hangon Áts Ferenc.
— Akkor sem kell benyomni a víz alá! — háborodott fel Boka, és botjával dühösen vágott a padlóra.
— Milyen érzékeny vagy bunkókám! — gúnyolódott Áts. — És amikor meg akartátok fújni a csónakunkat, és miattatok fürdött a szőke, az nem számít?
— Ez igaz, Pál utcaiak? — kérdezte a bíró, és várakozón tekintet Bokára.
— Én erre nem emlékszem! — mondta Barabás meglehetősen bizonytalanul.
— Persze, hogy nem emlékszel tuskókám! — fordult felé Áts. — Akkor nézd meg a negyvenötödik oldalon!
A bíró maga elé húzta a regényt, némán lapozta. A teremben csend volt, mindenki érezte, most valami történni fog. Érezték, tudták, hogy lassan elkövetkezik az igazság pillanata, a pillanat, amire sok tíz éve vártak már.
— Valóban! — mondta a bíró nagy sokára. — Nemecsek akkor fürdött először! Boka János ezt mivel magyarázza?
— Az egész a Csónakos ötlete volt — válaszolta Boka lassan, megerőltetve emlékezetét. — Azt mondta, szerezzünk hadizsákmányt.
— Én nem azt mondtam! — kiáltotta Csónakos. — Én azt mondtam, szerezzük vissza a zászlót… ha jól emlékszem!
— Üljön le Csónakos! — utasította őt a bíró. — Ugye tudják, hogy ez lopásra irányuló bűnszövetkezés, büntetési tétele egytől három évig terjedő fogházbüntetés.
— Hahahaha! — nevetett fel Áts. — Mentek a kaptárba Pál utcaiak! Annyit fogtok ülni, mint Monte Kristóf Iff várában!
— Megint szemétkedsz vörös inges! — ugrott fel Boka. — Hát nem kaptatok eleget a grundon!?
— Csendet kérek! — kiáltotta túl a forrongó hangzavart a bíró. — Tehát? Miért halt meg Nemecsek?
— Ez a szemét, benyomta a víz alá, és megfázott! — kiáltotta Boka.
— Mert lopni akart! — mondta Áts.
— Rohadt bunkó!
— Én vagyok a bunkó, én? — üvöltötte Áts. — Trottyos, vén gazember! Ki a franc hívott benneteket a Fővész kertbe!? Na mondjad vén huligán, na mondjad!
— Szemét disznó! — kiáltotta öklét rázva Boka. — A grundunkat akartátok! A mi grundunkat! Na gyere… gyere te mocsok… gyere ki a bíróság elé, ha mersz!
— Csendet! — kiáltotta a zajongást túlharsogva a bíró. — Azonnal hagyják abba!
De ekkor már senki sem törődött vele! Teljes lett a zűrzavar, mindenki izgatottan kiáltozott, fenyegetőzött. Áts Ferenc Wendauer vállára támaszkodva felmászott az asztalra, és onnan kiáltotta parancsát társai felé. — Vörös ingesek! Fegyverbeeee! Mutassuk meg ezeknek a disznóknak, hogy ki az igazi férfi!
De ekkorra már a Pál utcaiak is csatasorba álltak. A pulpitus és a tanuk széke közti téren fejlődtek hadrendbe, és vezérük parancsát várták.
— Pál utcaiak! Fegyvertársaim! Rohaaaam! — kiáltotta Boka, és felemelt botjával rontott az ősellenségre.
A Pál utcaiak — a változatosság kedvéért —, most a tárgyalóteremből szorították ki a Vörös ingeseket. Többüket megkötözték, volt, akit bottal hagytak helyben. Én, mint semleges nézelődő néhány jelentéktelen taslival — kell nekem piros ingben mászkálnom — szerencsésen megúsztam a dolgot. A fél órás csatának az időközben kiérkező rohamrendőrség vetett véget. Mindenkit begyűjtöttek, rabomobilba ültettek, és beszállítottak a rendőrségre. Az ilyenkor kötelező kihallgatások után, az eljárást vezető Janó nevű őrnagy — nagy irodalombarát lévén — még az est leszállta előtt szabadon engedte mind a Vörös ingeseket, mind a Pál utcaiakat.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.13. @ 11:15 :: S. Szabó István
