Élettest vagy.
Lelki lenyomat,
nem holmi kortünet.
Vers.
A szellem üzen általad,
a szó,
a gondolat,
akkor is, ha kérdeznek,
akkor is, ha nem.
A semmiből jössz,
hogy a minden lehess
s figyeljen rád a kor
sírva, rajongva,
térdre esve, ha kell,
vagy áttörve a csend falán
észrevétlen
égő trónusodon.
Kiáltás vagy
s hallgatás,
nem dalnokok
lányos szeszélye.
Ha nem vagy, hiányzol.
Ha vagy, mondd, ki vesz észre.
Bennünk élsz eleven szellemtest.
Megfogantattál,
hogy formát ölts, tiszta, új ruhát,
míg el nem hullsz,
mint fürtjeinkből
a hajszál,
dérezüst nyárutókon
ajkunkról a síratóének
egyenként
egymás után.
Megszülnek
megszülsz újra és újra.
Felsejlik a szó, hogy dalra válts.
Ráfeszül névjegyed a néma húrra,
mint ha titkos akkordokat játszanál.
Csak nekünk,
mert nekünk játszol.
Komolyan, itt komoly a játék
és szent minden akarat,
mit kristályhóra hullajt a vér
-fenyő alatt könnyeivel
küszködő
Isteni ajándék-,
mint az ige,
a leírt szó,
a kőbevésett
örök igazság.
Ó vers.
Mikor meghalsz,
vagy élve eltemetnek,
senki meg nem gyászol,
de tovább gondol mind
s lerakja eléd koszorúit,
hogy fennmaradj minden sorban.
Értünk
a feltámadásig.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.10. @ 11:43 :: Seres László
