Seres László : Széthullt percek

2010.04.28. Seres László vegyes 19
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

Régmúlt idők ebédcsalogató

melegségével öleltél át.

Kendőd lehullt, hajadban éreztem

az ételgőz kapros illatát.

Fényt terített szemed, csillagabroszt,

csak nekem, míg mosolyod kigyúlt.

Feltálaltad sorsodat, úgy vártál,

mint Isten a tékozló fiút.

 

Így érkezem hozzád éveken át,

mint egy sóhaj, mint egy gondolat,

gyökeréhez visszahajló ágként,

hogy táplálj, enyhítsd a gondomat

s hallgass meg a szótlanság zajával,

megcsókoljam fáradt kezedet,

 összerakjam neked kárpótlásul

napokká a széthullt perceket.

Legutóbbi módosítás: 2010.04.28. @ 13:30 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.