Az iskolában megtanultuk a földrajzórán, hogy országunkban hol helyezkednek el a megyek, a városok, és egyéb lakott települések. Aki tudja, Szolnok a térképen hol is található, valószín?leg egyetért velem, hogy nem lehet azt mondani rá, Észak-keleten. Ugyanakkor az sem fedi a valóságot, ha Dél-keletinek min?sítjük. Az ország hossztengelyét figyelembe véve, leginkább középtájinak mondhatjuk. Így tanultuk. Aztán egy-két éve kezdett gyanús lenni nekem ez az egész. Nem mertem rögtön következtetéseket levonni megfigyeléseim alapján, de minél tovább figyeltem a dolgok alakulását, annál inkább be kellett látnom, itt valami nem stimmel. Átvernek minket a földrajzórákon? Vagy még ennél is komolyabb a helyzet? Többr?l van szó?
Az egész úgy kezd?dött, hogy hallgattam az id?járás jelentést. Észak, Észak-keletre es?t, er?s szelet, zivatart mondott. A Tiszántúl, Duna-Tisza köze napos, száraz. Enyhe széllel. Nosza, bepakoltam a mosógépet. Mire megreggeliztem, elmosogattam lejárt a gép. Éppen elindultam a fürd?szoba felé a nedves ruhákat kiszedni, mikor azt vettem észre, hogy sötétebb lett. Az ablakhoz siettem, s mindenfel?l nehéz, sötét felh?k gyülekeztek az égen. „A fenébe! Ide napos, száraz id?t mondtak mára, és most teregethetek bent” – gondoltam. Leeresztettem a fregolit a kád felett, és mérgesen kiteregettem. Elég egész télen a nedves ruhákból, alig várom, hogy a napon száradjanak. Még az illatuk is más. Következ? alkalommal, majdnem az egész hétre es?t mondtak. Akkor is mosnom kell, megint csak idebent száradnak meg. Telipakoltam a gépet, még a lépcs?n is ruha száradt. Másnap arra ébredtem az emeleten, keleti fekvés?, utcára néz? hálószobánkban, hogy ragyogóan süt a nap, egy mákszemnyi felh? sem mutatta magát semerre. „Jó, jó! ?k is tévedhetnek” – vettem védelmembe még mindig a meteorológusokat.
De már két-három év után kezdtem mást gondolni err?l az egészr?l, mikor az id? haladtával sem változott semmi. Lehet, hogy Szolnok nem egy állandó helyen fekszik? Arra gondoltam, amikor Észak, Észak-keletre mondtak es?t, és nálunk szakadt, hogy talán az éjszaka sötétjében feljebb kúszott a térképen. Talán épp Gyöngyös, vagy Eger mellé. Lehet, hogy fordított esetben, ha elindulnék autóval, pár perc múlva Szegeden lennék? Nem mertem elindulni. Tovább gondolva a helyzetet, arra jutottam, hogy talán ezek a városok, nem is léteznek. Csak el akarják hitetni, hogy ott vannak, ahol tanultuk. Lehet, hogy ez az egész csak illúzió.
Hét ágra sütött a nap. Kimentem az udvarra, pár ruhát kiteregetni. A tiszta kék eget egy utasszállítógép szántotta fodros fehér barázdát hagyva maga után. Felnéztem, s mosolyogva legyintettem. „Számítógépes trükk. Illúzió.”
Aztán kiabálni kezdtem, hogy mindenki hallja a környéken. „Ne higgyétek el az egészet! Csak illúzió!” Nem értettem, a két fehér ruhás férfi mit keres az udvarunkban, és miért akarnak fordítva rám adni egy szintén fehér ruhát. Hogy fogok abban kiteregetni? De mikor beadták az injekciót, csak rájuk mosolyogtam.
– Tudom, fiúk. Ez is csak illúzió – s kacsintottam hozzá.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.22. @ 11:00 :: Tara Scott
