Tiszai P Imre : Árnyékot nem vetek

Nyomtatás

Égő világ ölel magához,

füstfátyol takar,

 már nem lázadom,

 már semmit nem várok.

 Ijesztő hűvös nyugalom

 fon béklyót vágyaimra,

 kialvó hideg láng vagyok.

 Fénytelen sötét éjszaka

  ölel kegyetlen gúnnyal.

  Már nem szólok,

  hitem eldobva hallgatok.

  Már béna mozdulatom,

az időt morzsolom,

 a vakrozsdás szemeket:

 tegnap – ma – holnap,

végtelen,

hazug szó – nem létező szerető.

Hideg hold

néz rám némán,

hallgató üresség dermeszt.

Az út fut tovább, elmegyek,

lépteim csendesek,

árnyékot nem vetek,

hullámot nem verek.