Keservesen indult a nap. Nyolc felé ébredt erős fejfájással, jobb lett volna még aludni keveset, de az ikrek felkeltették, hangosan sírtak. Kidugta a fejét az ócska takaró alól és úgy érezte, hogy talán ma nincs is annyira hideg. Az ablak nem volt teljesen befagyva.
Kelletlenül mászott ki a vackáról, öltöznie nem nagyon kellett, hiszen szinte minden ruhája rajta volt. Megkereste a jobbik cipőjét, aztán kabátot vett fel, sapkát, meg a balkezes piros kesztyűjét, a párja szétszakadt a múlt héten.
Az anyja már nem volt otthon, a reggeli vonattal bementek nagyanyjával a városba kukázni meg kéregetni. Volt még egy kevés fa a sparhelt mellett, begyújtott vele, így mindjárt elviselhetőbb lett a világ. A kisebb fazekat feltette egy kevés vízzel, és amikor a víz langyos lett, beáztatta azt a pár darab kenyeret, ami még volt otthon.
Amikor megpuhult megetette vele az ikreket, kis darabkákat tett a szájukba, elcsendesedtek tőle, és valami kevés még neki is jutott.
Nehéz így a hó végén, pár napja elfogyott a családi pótlék és a nagyanyja nyugdíja is, bár igaz, hogy mióta a részeges apjuk elől a nagyanyja kis házába költöztek, sokkal tovább tartott a pénz.
Az anyja meghagyta neki, hogy ha délig nem érnének vissza, akkor menjen át Farkasékhoz valamit kérni ebédre, visszakapják majd pár nap múlva.
Hát az ebéd még messze volt, előtte fáért kellett menni, és szinte üresek voltak a vizesvödrök, ideje volt vizet hozni is.
Lehajolt az ikrekhez megnyugtatni őket, elmondani, hogy el kell mennie, de már ismét aludtak.
Remélte, hogy nem is ébrednek fel amíg hazaér, és a rozoga gyerekkocsit maga után húzva elindult az akácos felé. Félúton valami színes foltot látott az erdő szélén, arra vette az irányt megnézni, mi lehet.
Szétszórt ruhadarabok voltak, ahogy átnézte többet is talált, amit még használni lehetett. Ezeket összecsomózta, felrakta a kocsira, és beérve a fák közé nekilátott a tüzelő gyűjtésnek.
Nem túl vastag, száraz ágakat keresett, ezekkel rakta meg a kocsit. A tüskék nem kímélték a kezét, de már megszokta, lihegve rángatta az ágakat, nyolc évének minden erejét beleadva.
Amikor tele lett a kocsi, nagy üggyel-bajjal hazarángatta a havas mezőn keresztül, ledobálta a fát ház előtt és újra elindult, hiszen ez a szállítmány még kevés volt Karácsonyra.
Nagyon elfáradt mire a második rakománnyal is hazaérkezett. Benézett a házikóba, rakott a tűzre és megnézte testvéreit.
Az egyik még aludt, a másik csendesen játszott a kis sárga autójával. Neki a fejére húzta a talált színes, kötött sapkát, rámosolygott, és elindult a kúthoz.
Miközben a két vödörrel egyensúlyozott a jeges úton, az járt a fejében, hogy akkor most megint el kéne mennie a Farkasékhoz kunyerálni, pedig de utálta őket. Mindig nyíltan éreztették velük a lenézésüket, ráadásul a falu másik végén laktak, így el kellett mennie az iskola előtt is. Kellemetlen dolog, már egy hete nem volt iskolában.
Már majdnem odaért a kúthoz, amikor a kukoricás előtt egy halom kidobott krumplit pillantott meg. Odaszaladt, beletúrt és látta, hogy az alsó, takart fele nincs megfagyva. Legalább két kiló fonnyadt krumplival rakta meg az egyik vödröt, a másikat a kútnál telenyomta vízzel. Már indult vissza, amikor az öreg Kovácsné megjelent a hátsó kertajtóban.
— Jolánka, nem kell egy kis füstölt szalonna?
A Kovácsné már többször adott neki élelmet, most egy tenyérnyi füstölt szalonna volt nála. Jolánka megköszönte, rátette a krumplira és gyors ütemben igyekezett hazafelé.
— Na, hál’ Istennek, így már megúszta Farkasékat.
Otthon csend volt, megrakta a tüzet, a nagyobbik lábasban krumplit tett fel főni, a kicsiben pedig vékonyra vágott szalonna szeleteket pirított. Hamarosan finom illattal telt meg a szoba, a főtt krumplit megpucolta, összevágta, és ráöntötte a párolgó sült szalonnát. A kicsik versenyt tolakodtak az asztalnál. Ebből aztán nagyon belaktak, utána elégedetten dőlt le kipihenni magát. Nagyon fájt a feje, és elnyomta az álom. Csak akkor ébredt fel, amikor az anyjáék hazaérkeztek. Sok mindent hoztak a városból: csokit, kenyeret, süteményt, szaloncukrot, ruhákat, színes mesekönyvet, és fél üveg kólát.
— Ügyes voltál, Madárkám — dicsérte meg nagyanyja az aznapi munkáját —, nagyszerű háziasszony lesz belőled, meglátod tolongani fognak érted a fiúk. Tessék egy csokoládé.
Elmajszolta a csokit, közben meggyújtották a gyertyát, mert sötétedett, már alig lehetett látni.
— Hát az idei Karácsony kissé szegényesre sikerült, fordult hozzá a Nagyi —, de meglátod Madárkám, jövőre egész nap csak tortát fogunk enni.
— Meg minyomot — kontrázott a kis Peti.
Végül is — gondolta — valahogy csak kialakult, hiszen jóllaktak, meleg volt, persze azért lehetne jobb is.
Álmosító este lett, a kicsik a sarokban nevetgéltek, anyja elaludt a fáradtságtól.
Holnap viszont semmit sem kell csinálnia — gondolta örömmel, holnap egész nap a testvéreivel fog játszani, hóembert építenek, meg olvasni fog.
Odaült nagyanyja mellé a lócára, átölelték egymást, és sírdogált egy kicsit, nem is értette miért.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.02. @ 12:35 :: Torjay Attila