Vandra Attila : A ház?rz? kecske II/1 rész: Pet? gazda

A nyugdíjas Pet? tanár úr házat vesz egy eldugott székely falucskában…

Pet? Antal elégedetten nézett körül frissen szerzett uradalmán. Amikor egyre súlyosodó asztmája miatt, az orvos azt ajánlotta, hogy jót tenne neki a tiszta, szmogmentes, falusi hegyi leveg?. Ebben az isten háta mögötti székely falucskába olyan kátyús út vezet, hogy még terepjáróval is sajnál az átlagember ide kijönni. Néha egy-egy traktor, vagy a Gazsi legény motorja szennyezi csak itt a leveg?t.

El?ször dilemmában volt, amikor ajánlotta neki barátja, hogy ebben a fokozatosan elnéptelened? faluban vegyen házat. Egész életét tömbházlakás kényelmében élte le. Fájós derekának nem való a favágás. Belátta, elég súlyos teher lenne neki az állatok etetése, felújítani a lerobbant öreg házat. Aztán jött egy ötlete. Nyáron itt lesz, télen majd visszaköltözik a város kényelmébe. Állatokat nem fog tartani, hiszen mi lenne velük télen? A kertben található néhány gyümölcsfával, a két sz?l?t?kével, s egy icipici veteménnyel majd csak elboldogul valahogy. A f?zéshez majd vesz aragázt. S de boldogok lesz az unokája itt e füves kertben! Visszaemlékezett a nagyszüleinél töltött vakációkra. Hej, azok voltak a boldog id?k!

– Tanár úr! Nem hiszek a szememnek! Tán csak nem vette meg a Szentpáli-kúriát? – nézett be a kerítés fölött egy hatvan körüli férfi. Azonnal be is nyitott, a kapufélfához támasztotta a kapáját, majd odament Pet? Antalhoz. A tanár arcáról azonnal rájött, hogy nem ismerte fel. Kezet nyújtott.

– Nem ismer meg tanár úr? Kovács Pista vagyok, a Kovács Erzsike apja! Aki azért járt el?ször önhöz pótórára, mert bukásra állt kémiából. Aztán ahogy kezdte érteni a kémiát, úgy megszerette, hogy kémiatanár lett bel?le! A felvételire is ön készítette fel!

Pet? Antal ekkor már visszaemlékezett Kovács Erzsikére. Arra a falusi kislányra, aki nemcsak megfizette a pótórákat, hanem rendszeresen hozott valami „hazait” is. S nem lehetett meggy?zni, hogy ezt vonják le az órák árából. „Ezt apukám küldte, ez jobb, mint a bóti, ennek nincs ára!” Egyik leghálásabb tanítványa volt abban az értelemben, hogy a tanár érezhette munkájának eredményét, hogy nem hiába dolgozik vele. S láthatta a hálát a szemében, hogy ezt a „képtelenül nehéz” tudományt sikerült megértenie. Kovács Pistával kétszer találkozott: amikor el?ször elhozta hozzá a kislányt, hogy segítsen neki, hogy átmenjen a pótvizsgán, mondván, hogy „A pénz nem számít tanár úr, ha a lányomról van szó!”, majd másodszor a sikeres egyetemi felvételi után. Akkor egy gidót hozott, s egy demizson házi bort köszönetképpen. Ennek már szinte húsz esztendeje… A múlt ködéb?l lassan kezdett el?derengeni a Kovács Pista akkori, büszkeségt?l ragyogó arca is. Tanár lesz a lánya, neki, az egyszer? falusi gazdának!

Több száz diák volt azóta keze alatt. Nem képes emlékezni minden arcra. Elég kényelmetlen ez számára. Ráköszönnek, s ? már nem emlékezik. Már a memóriája se a régi. Tanársors…

– Nagyon finom volt az a gidó! – vágta ki magát Pet? Antal. Ha kés?n is, de ráismert. Mégis emlékezik…

– Ízlett? – ült ki az öröm a Kovács Pista arcára –, finom is az! A gidónak van a legfinomabb húsa. Megvan a bárányhoz hasonló smakkja, de nem olyan er?s. S az nem is volt tavaszi gidó! Na, várjon csak tanár úr! Jövök mindjárt! – fordult ki a kapun.

Pet? Antal ekkor már átkozta, hogy bizonygatta a jó emlékezetét. S rossz el?érzete be is igazolódott. Kovács Pista kisgidóval a hóna alatt jelent meg.

– Le is vágtam volna, de két hétre elutazom a lányomhoz, Kolozsvárra. Náluk töltöm a Virágvasárnapot és a Húsvétot. Amúgy se árt, ha még n? még egy picit. Ellesz addig itt. Le tudja vágni tanár úr?

– Le… Azt hiszem sikerül. Ifjú koromban segítettem nagybátyámnak többször is. Fizessem ki… – kísérletezett a lehetetlennel Pet? Antal, de Kovács gazda nem az, az ember volt, akivel vitatkozni lehetett volna. A gidó tehát maradt.

Amikor Kovács Pista Húsvét után visszatért, a gidót életben találta. Amikor benyitott a portán, épp Pet? Antal ölében cumizott.

– Hát nem vágta le tanár úr?

– Nem – magyarázta a bizonyítványát Pet? Antal. – A fiamék ide jöttek Húsvétra, s már készen levágott bárányt hoztak. Nem tudtak Duciról. S amikor az unokáim meglátták… Egész nap vele játszottak.

– Duci? – nézett Kovács Pista nagy szemekkel –, de hát az n?i név, s ez a gidó bak…

– A Giduci túl hosszú… – mosolyodott el a tanár.

– S osztán hun tartja tanár úr? – kérdezte mosolyogva Kovács gazda.

– Jöjjön Kovács úr, had mutassam meg, mit eszkabáltam neki! – engedte Pet? Antal szabadon Ducit, hiszen épp befejezte a cumiztatást.

– Jaj, tanár úr, könyörgöm, ne urazzon! – szabadkozott ijedten Kovács gazda. – Nem uraz engem itt senki! Tegezzen, és szólítson Pistának, mint mindenki ebben a faluban!

– De akkor kölcsönös legyen, s a tanárurazásnak is legyen vége! A barátaim Antinak szólítanak, és megtiszteltetésnek veszem, ha tegezhetem Kovács gazdát, akit?l remélem, sokat fogok tanulni. A kocka megfordult… – mosolyodott el. – Itt a faluban én leszek a tanítvány… Persze, ha Kovács gazda elfogad. Mert nekem, a buta városi ficsúrnak ezt a falusi életet meg kell tanulnom.

Kovács gazda egy pillanatra meghökkent, majd elnevette magát.

– Rendben van! Ha megnéztem, hol lakik a gidó, hozok bort, és megpecsételjük!

– Abból a finomból, amib?l nekem is hoztál?

– Az idén különösen jó a borom! – mondta büszkén Pista. – Az ?sz hosszú volt és meleg, jó édes volt a sz?l?!

Közben a karámhoz értek.

– Ejha, micsoda palotád van! – nézett Kovács gazda a néhány méterre t?lük szabadon szaladgáló Ducira. – De felvitte az Isten a dolgodat! Még Pet?fi anyjának a tyúkja is megirigyelne! Palotában laksz, szabadon futkározol egy nagy füves kertben, ölbe vesznek, becézgetnek! Pet? gazduram, látom, szereted az állatokat! De azért lenne egy-két tippem, ha nem sértenélek meg.

– Szívesen veszem a jó tanácsot. Rám fér. Ami pedig a szeretetet illeti, az állat olyan, mint a gyermek. Szeretettel lehet a legtöbbet kihozni bel?le – felelte Anti.

Pista az Anti szemébe nézett. Nem kellett megszólalnia, Anti gazduram tudta, hogy Pista mire gondol. S azt is, hogy Pista tudja, hogy ? értette a „szavát.” Erzsike nem „A tanulj fiam, mert megbuktatlak!” és a „Buta vagy fiam, hogy a Föld is szégyell a hátán hordani!” biztatások hatására lett kémiatanár. Egy ideig hallgatva beszélgettek, amolyan székelyes szófukarsággal. „Örök hálám üldözni fog!” – jutott Anti eszébe egyik barátjának tréfás szava járása. Hát igen, ez a hála már szinte terhes…

Attól a naptól kezdve Pista gazda gyakran ellátogatott tanítványához. Anti gazduram jó diáknak bizonyult.

– Kezd ez a porta egyre inkább olyan lenni, mintha nem Pet? tanár úr, hanem Anti gazduram lakna itt! – állapította meg egyik nap elismer?en Pista tanár úr. – Minnyá fölöslegessé válok én itt!

– Van még addig! – szerénykedett Anti gazda, de lerítt az arcáról, jólesett neki az elismerés.

Egy ideig hallgattak a ház el?tti padkán ülve. Pista egy ideig nézte, ahogy Anti simogatta Ducit.

– Kezd egyre ducibb lenni ez a Duci! – állapította meg Pista.

– Érzi a szeretetet – felelte rá Anti.

– Ej, ej, nem lesz ennek jó vége… – csóválta a fejét Pista. – Jóból is megárt a sok… Gyermeknek is megárt a kényeztetés… – tette hozzá, majd mintha valami megvilágosodott volna benne, rákérdett: – Hiányoznak a diákjaid ugye?

– Az bizony! Zajlik a tanár élete. Amikor nyugdíjba vonultam, még legalább magándiákjaim voltak. Aztán azok is kimaradtak. Végül az asszony is elhagyott, megözvegyültem. Már ?t se kell gondoznom – csillant meg egy könnycsepp az arcán. – Két évig volt magatehetetlen. A fiamék magukhoz akartak venni. Nem akarok a terhükre lenni. Itt elpepecselek nyáron. Télen már nehéz lenne havat lapátolnom és fát vágnom. Akkor visszamegyek a városba.

– Szerzek neked egy kutyát… – ajánlotta Pista.

– Télen mi lenne vele? A tömbházlakásban nagyobb állatkínzás kutyát tartani, mint láncon.

– Ezétt van Duci is szabadon… – vonta le a következtetést Pista. – Ellehetne a kutya télen nálunk…

– Megszenvedné azt. A kutya nem macska, amely a házhoz h?. Szenvedne, ha elhagyta a gazdája.

– A biza. A kutyának nagy lelke van – értett egyet Pista Antival.

– Augusztusig eleszünk Ducival. Akkor a fiamék ide jönnek szabadságra az unokákkal. S hát van barátom is itt – nézett rá Pistára.

 

 

 

(befejez? rész következik)

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 757 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.