Szent Miklós napján még úgy t?nt, hogy Tél Apó úgy járt, mint Sándor a zsák meleggel. Tudvalev?, hogy Szent Péter elküldte Sándort annak idején egy zsák meleggel a Földre. Hosszú volt az út, hideg volt, s Sándor meg otthon felejtette a keszty?jét. Ráfagyott a zsákra a keze, el is fáradt, betért hát egy fogadóba pihenni, melegedni. Kellemes meleg volt ott, és a kocsmáros feltehet?en ismerte Villon átkait, melyet azon kocsmárosokra szórt, akik felvizezik a bort, úgy hogy Sándor kért még egy iccével, majd még eggyel… Szóval ne részletezzük, Szent Péternek útnak kellett indítania Józsefet, majd Benedeket is, de hát ?k is betértek ugyanabba a fogadóba, megtalálták Sándort, leültek melegedni, rendeltek egy icce bort, majd mivel a bor kínáltatta magát, még egyet… De hát nem a „Sándor-József-Benedek zsákban hozzák a meleget” mondáról akartam mesélni nektek.
Szóval úgy t?nt, december elején újra beköszöntött az indián nyár. János csak nézte az eget, s csóválta a fejét. Nem jól van ez így! Aztán Luca napján sajogni kezdett a dereka. Mintha ez a baja nem is lett volna elég neki, felesége mintha megveszett volna aznap. Lépten-nyomon belekötött, perlekedett, kiabált, hisztizett, s János hiába ment ki az udvarra, ott se volt nyugta t?le, utána jött „?zni az eszét”. T?rte János egy ideig, t?rte szótlanul, vérbeli székely volt, kevés szavú. Mikor már nem bírta a sok hisztit megállt az udvar seprése közben, s csak ennyit állapított meg:
– Id? gyün!
Nocsak, ennyi kellett az asszonynak! Még hogy az ? végtelenül jogos perlekedésének az id?változáshoz lenne valami köze! Mert hát ki átkozta meg ?t lány korában, hogy egy ilyen istenátkához kellett feleségül mennie! Mert nincs elég dolga, mindent háromszor kell megcsinálnia, s hogyan lesz így készen az ebéd idejében, ha állandóan a János sáros lába után kell takarítania, bezzeg ha nincs kész, vagy nem ízlik, kritizálni azt tud…
Jánosnak betelt a keser? pohár.
– Gyere be! – szólt az asszonynak vészjóslóan.
Az asszony követte is. Kezeit a csíp?jére téve állt meg a konyha közepén, jobb kezében a laskasirít?t tartva, hogy szavának nyomatéka legyen, rákérdett harciasan:
– Na, s mit akarsz csinálni? Meg akarsz verni?
– Nem. Rosszabbat! – felelt János, lekapta a kulcsot a szegr?l, kilépett az udvarra, majd kulcsra zárta az ajtót.
– Ott perlekedj benn, ha kedved tartja! Nekem elegem van a nagy pofádbúl!
Az asszony dörömbölhetett, visíthatott, átkozódhatott, mert ? hátrament, s a cs?rben és a kertben kapott elfoglaltságot magának. Még az id? is János segítségére sietett, mert megindult a jeges északi szél, és süvítése elfújt minden hangot. El?bb pilinkélni kezdett, majd nagy pelyhekben kezdett hullani a hó. Látni se lehetett a hóvihartól. Bodri a házába vonult, a majorság is menedéket keresett. Kihalt volt az udvar, csak János tett-vett. Vízhatlan pufajkájáról id?nként lerázta a havat, meg-megfújta elgémberedett ujjait, majd végezte tovább a dolgát. Várhatóan nagy fagy követi ezt a vihart. Még harminc fokkal is hidegebb lehet holnap hajnalra. Meg kell tenni mindent, nehogy a meleghez szokott állatok közül bármelyik is megfázzon a hirtelen hidegben. Meleg rongyokat tett a kutyaházba, betömte a lyukakat a tyúkólon, több szalmát tett a tehén, a lovak és a disznó alá. Végül csak eljött az id?, amikor már meg volt elégedve a munkájával. Még megetette az állatokat, majd átment a bátyjáékhoz.
Csak a sógorasszony volt otthon.
– Gyere be János! Pista nincs itthon. Elment a malomba. Már jönnie kellene. Izgulok, mert nincs jól felöltözve. Remélem, a molnárék adnak neki valami melegebb ruhát ebben a kutya id?ben. Egy pohár bort? Látom te is meg vagy fagyva.
– Nem kösz. Csak meg akartam kérni, hogy holnap jöjjenek át.
Mári kipillantott, majd komor hangon kérdezte.
– Biztos?
– Igen! – válaszolta János, majd hazament.
Másnap hajnalra elállt a szél, és a hóesés is. János épp befejezte a 25 centis hóréteg eltakarítását a ház el?l s az udvarról is, amikor megkondult a kis harang, jelezve, hogy valaki kinyitotta a kaput. János el?rement, bátyja volt a fiával Gyurival, és vejével Andrással.
– Itt a halálbrigád! Látom el?készítetted a terepet – nézett körül Pista elégedetten –, hoztam kést is.
János rápillantott, majd csak annyit mondott:
– Az enyim jobb!
Pista nem vitatkozott az öccsével.
– Akkor menjünk, legyünk túl rajta. Megöljem én? Kérdezte az öccsét.
– Nem k?! – válaszolta János majd elindult elöl. El?bb megfogta az ?ket farkcsóválgatva körülugráló Bodri dróton futó láncát, s a kapun e célra ütött szegbe akasztotta. Nincs rá szükség, hogy a kutya lábatlankodjon most. Bodri eleinte nem ellenkezett, bár elég rossz néven vette, hogy ma a neki kijáró simogatás elmaradt. Ám a négy férfi alig tett két-három lépést kiszemelt áldozatuk irányába, szokásától eltér?en veszettül ugatni kezdett, s szinte eltépte a láncát. Szokásától eltér?en, mert nem vált be ház?rz? kutyának. Hallgatag volt, mint a gazdája, nem ugatott, ha valaki az udvarra lépett. Mindenkit barátságos farkcsóválással fogadott. Szidta is János eleget, hogy „Te ingyenél?! Nem azért tartalak, hogy barátságos légy mindenkivel!”
– Csönd! – mordult rá János, de hiába. A máskor szófogadó kutya rá se hederített, ugatott és tépte a láncát tovább.
– A fenébe! Megérezte mire készülünk! – morgott a bajusza alatt Pista is.
János kinyitotta az ajtót. Amikor meglátta ?ket, visítani kezdett.
– Megöljük itt, vagy kivisszük az udvarra? – kérdezte András.
– Hisztis fehérnép! – fakadt ki János. – Gyertek, segítsetek, vonszoljuk ki az udvarra! – szólt a „halálbrigádnak.” – Az udvarról könnyebb a vért feltakarítani – adta meg a választ Andrásnak is.
Nem ment az olyan könnyen. A „hisztis fehérnép” életéért küzdött, kapálózott, visított, kapaszkodott, még harapni is megpróbált. Ezt már János se nézte jó szemmel, s egy „Kurva anyádat!” kíséretében elkapta a fülét, hogy megakadályozza, hogy valamelyiküket megsebesíthesse. Végül, bármennyire is kapálózott, a négy férfinak sikerült kötelet kötnie a lábára, s attól fogva az udvar közepébe hurcolnia. Nagy nehezen leteperték, s János kezébe vette a kést. Az áldozat hiába visította túl Bodri kutyát, hiába hallatszott vel?trázó sikolya a hetedik határba. Senki se sietett segítségére.
János egy pillanatra a szemébe nézve megbánta, hogy nem fogadta el a bátyja ajánlatát. Aztán lelket vett rajta a „Csakazértis” s megkeményítette a szívét. Megkereste a verg?d? áldozatán a megfelel? pontot, s beledöfte a kést. Folyt, folyt az áldozat vére, visítása egyre lanyhult, halálhörgéssé alakult, majd elcsendesedett. Még rángott kett?t, hármat a lába, végül elcsendesedett.
– Elengedhetitek – szólt János, miután késével az áldozat orrába döfött. – Itt a legérzékenyebb. Ha élne, ettül megrándulna.
Bodri is elhallgatott. Itt már hiába ugat. ? megpróbálta, de…
– Na, ezt a sok vért le kell öblíteni – fújt egyet Pista. – Beleizzadtam, pedig kurva hideg van!
– Mínusz 12! – nézte meg Gyuri a falon a h?mér?t. – Mikor keltünk még -15 vót! S ha meggondolom a tegnap délben még plussz 16 –ot mértünk! Hirtelen gyütt a hideg.
János beszólt a házba:
– Piri, hozd a pálinkásüveget és a poharakat!
Az asszony meg is jelent azonnal. Nyoma se volt rajta a tegnapi hisztinek.
– Na, isten nyugtassa! – hajtották fel mindannyian.
Jóles? meleg töltötte el ?ket a köményest?l. János érti a módját, nem csinál akárki olyant, mint ?.
– Még egyet!
– Nem lehetne bemenni egy picit melegedni? – kérdezte András.
– S ezzel mi lesz addig? – kérdezte Pista gúnyosan. Hiába, városi gyerek… Jó fiú a veje máskülönben, de…
– Tán valaki felkapja s elszalad vele?
– Hát… Megtörtént Földváron, a Téglagyárnál néhány éve… Kicsik ott az udvarok. A kapu el?tt szúrták le. Mikor kész lettek, bementek áldomást inni. Mire kijöttek, a disznó sehol…
– S a nyomok után nem lehetett a tolvaj nyomára akadni?
– Fekete id? vót, épp mint most, nem vót hó. S jól kifolyatták a vérét, nemigen volt vérnyom. Ráadásul megindult a hóesés. S az betemette a vérnyomokat. Érdekl?dtek mindenfele, nem láttak-e valakit, aki disznót ölt, de nem sikított a disznaja, de senki se figyelt fel ilyesmire. Aztán a fagy sokáig tartott. Amikor jött az olvadás, az er?s b?z vezette ?ket nyomra. Nem lopta el senki. Nem adta ki teljesen a lelkét, s magához tért. Elvánszorgott, s elbújt valami farakások közé. Ott találtak rá.
– Á ez halászmese! – kajánkodott Gyuri. Sokszor hallotta ezt a történetet Jánostól. Sohase hitte el.
– Az vagy nem – döfött János a disznó orrába – ez már nem fog feltámadni. Na, elég a henyélésb?l, vár a munka! Hozd Gyuri azt a bála szalmát!
– Lássuk felrobban-e? – vette el? András a gyújtóját.
– Mit csináljooon? – kezdett nevetni Pista. – János túl sok pálinkát adtál ennek a fiúnak.
– Pedig megtörtént, méghozzá Szentgyörgyön, nálunk a szomszédban! – kezdte mesélni András. – Két fiatal mérnök még a Kárpátok Géniuszának korában, 87-ben. Megunta a „húst újévre május elsejére és augusztus 23-ára”, s vettek egy disznót az egyik faluban.
– De hát az nem volt törvénytelen?
– Dehogynem! De hát mi mindent meg nem tettünk mi városon akkoriban, hogy húshoz jussunk! Szóval úgy gondolták, ha a paraszt le tudja szúrni, ?k iskolázott emberek is megoldják. Legfeljebb egy picit tovább visít… De a disznó csak nem akarta kilehelni a páráját. Végül az, az ötletük támadt, hogy a szájába dugják a gumislagot, amivel a gázt vezették oda, mert gázzal akarták megperzselni. No, egy id? után meg is döglött annak rendje módja szerint, s eljött az ideje, hogy megperzseljék, de hát a disznó tüdeje megtelt gázzal, s amikor meg akarták perzselni, felrobbant. Mindkett?t a kórházba kellett vinni, egyik csak enyhe sérüléseket szenvedett, a másiknak tüzet fogott a ruhája is… S mindenek a tetejébe még a t?zoltók meg is büntették ?ket 10000 lejre. Több, mint egyikük háromhavi fizetése volt. A disznó is körülbelül annyiba került, de azt elkobozták, mint b?njelet. Majd jött a rend?rség, a disznóval való feketekereskedelem miatt…
Most Jánoson volt a sor, hogy ne higgye el.
– Gyújtsd már meg a szalmát! Ez nem fog felrobbanni!
Conyi nem is robbant fel. De azt még elt?rte, hogy leszúrják, azt is, hogy a kifolyassák a vérét, késsel szurkálják az orrát, de az, hogy t?zet gyújtanak rajta, az már sok volt neki. Az ég? szalmával a hátán megiramodott, egyenesen a cs?rbe. János els? meglepetéséb?l felocsúdva elüvöltötte magát:
– Hamar a vedret!
Gyuri fel is kapta a vízzel teli vedret, amely arra volt odakészítve, hogy sikálják meg a disznót perzselés után. András utána eredt a disznónak, még is elérte a farkát, de a hátára loccsanó víz úgy meglepte, hogy azonnal elterült. Semmije nem tört el esés közben, de a háta felfogta a lángoló disznónak szánt vizet.
A t?z villámként szaladt fel a szalmán. Fél perc múlva a cs?r lángokban állt.
– Az állatokat! Gyorsan! András, riadóztasd a falut! – üvöltötte el magát János.
Azt még sikerült megakadályozni a szomszédok segítségével, hogy a t?z a házra is átterjedjen. A t?zoltók már csak az istálló és a cs?r füstölg? romjait nézhették át, nehogy egy szunnyadó parázstól újra t?z támadjon. Conyi feltámadását még egy perccel se élte túl. Elszenesedett.
János lehuppant a földre, s nézte a romokat. E kemény férfi szemén könnycsepp jelent meg. Kezébe temette arcát, nehogy meglássa valaki. Szeme sarkából látta, hogy Piri közeledik. Fel se pillantott. Várta a kivégzést.
– Mi a francot csináltatok? – kérdezte Piri, amikor mellé ért. T?zoltás közben nem volt id? érdekl?dni. Hangja vágott, mint a kasza.
– Azt hittem kiadta a lelkét. Az orrát is megszúrtam, nem reagált. Amikor meggyújtottuk a szalmát, felugrott, s a lánggal a hátán beszaladt a cs?rbe. Mit adunk az állatoknak a télen? – sóhajtott. – Mindenünk odalett! Nagyot hibáztam!
Piri már kitátotta a száját, hogy belefogjon a perlekedésbe, ám ledöbbentette a b?ntudat által mardosott János látványa. Hirtelen térdre esett mellette.
– Megfogant… Istenem megfogant… Ne vádold magad János, én átkoztalak meg a tegnap, amikor bezártál a házba. Én kívántam, hogy gyúljon meg a fejed fölött a ház! Megvert az Isten! S általam tégedet is!
János leengedte arca el?l a kezét, úgy nézte feleségét, mintha szellemet látott volna.
– Beszijj nekem marhaságokat! Asszed a Jóistennek egyíb dóga sincs, mint a te perlekedésed hallgatni? Mikó imádkoztál a gyermekáldásért, azt se hallgatta meg! Azétt pedig buzgón imádkoztál! S nem a ház égett a fejem fölött, hanem a cs?r gyúlt meg! A tizenegy évvel ezel?tti szárazságot is túléltük. S a tavalyel?ttet is, amikor mindent elvert a jég. A ragyát is. A sáskajárást is. A disznópestist is. Ezt is túléljük valahogy! A pince se égett le, a padlás se. Búza még van a padláson, alma, pityóka és murok a pincében. Van nagyobb bajunk. Üres a ház. Az is az én nagyfej?ségem miatt. Mert nem akartam örökbe fogadni. Hogy én a más kölykit nem etetem, nevelem… – tért vissza Jánosba az élet Piri babonássága miatti felháborodásában. Piri a János ölébe hajtotta a fejét, s zokogni kezdett. Mindenki szeme láttára.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.02. @ 11:53 :: Vandra Attila
