A huszonegyedik század. Igen, tudom, világunkban, mely szélesebb… á, mit beszélek… Most valahogyan minden értelmét vesztette.
Megdöbbenten ülök, csak egy parkban. Nem régóta tudom, hogy én is megkaptam. Körülöttem vidám emberek, a játszótér homokjában boldog gyermekek játszanak. Semmi sem fontosabb, számukra, mint a homokból építhet? vár, vagy csupán a homok szórása.
Szórás, persze, még az is. Részben, mert szétszórt vagyok, ám ezek után nem csodálom. Szerte a világon sok fajta betegség létezik, megkaphatók és elkerülhet?k, gyenge lefolyásúak és végzetesek.
Velem szemben egy hozzám hasonló korú férfi ül, az asztal túloldalán. ? szintén vidámnak t?nik, miért is ne volna az, ? nem kapott semmi hasonlót, mint én.
Nem értem az egészet, hogy történhetett ez meg velem? Miért pont én? Tudom, ha nem én ülnék itt, most valaki más kesereghetne pontosan így. Akkor ? kapta volna meg.
Teljesen hétköznapinak t?nt a férfi, mikor az asztalomhoz leült. Udvariasan megkérdezte: ”Szabad?”- Természetesen, miért is ne? – válaszoltam, akkor még naivan. Hiba volt hagyni, hogy leüljön az asztalomhoz. Nem a saját asztalom, tudom, egy kültéri, parkban elhelyezett beton asztal, két egymással szemben lev? beton székkel. Az egyiket már csaknem bemelegítettem, hogy úgy mondjam. Talán lázam is lehet, nem tudom.
Már délel?tt tíz óra körül itt voltam és gyanútlanul leültem ide, tudván, hogy az id?járás el?rejelzés is kedvez?, napos id?t állapított meg feltételezésében erre a délel?ttre.
A leveg? alig lengedezett, ugyanakkor a Nap egyre éget?bben ontotta sugarait. Jómagam pedig talán most kaptam meg.
Valószín?leg még látszik is rajtam. A férfi viselkedése velem szemben legalábbis erre enged következtetni.
Talán pontosan ? okozta az egészet. Netán vírushordozó volna, s maga sem tud róla. Miért is tudná? Gondolom, az ? háza táján minden rendben van. Érzem, a testem egyre forróbb, meg kell kapaszkodnom a beton asztal sarkában. Valamit tennem kellene, most már, nem vagyok még olyan id?s, hogy egy ilyen kifogjon rajtam. Sok esetben a vitaminokat javasolják az orvosok, nem tudom, erre megfelelne-e. Valamit tennem kell, ez biztos, nem hagyhatom, hogy… Nem is fogom hagyni! Egyre biztosabb, hogy t?le kaptam, t?le, a szemközt ül? úriembert?l. Nem értem, miért, de mindegy, nem ez számít, hanem a megoldás. Vajon hogyan fogok ebb?l kikeveredni, hogyan lehet ebb?l nyertesként távozni? Nem akarok elpusztulni, még nem! Most már bizonyossá vált bennem: csakis t?le kaphattam: újból megfogja az átkozott királyn?jét és csak annyit mond ismét, lazán, hogy: sakk!
Igen, t?le kaptam sakkot.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.26. @ 15:48 :: Berta Gyula
