Csendjébe burkolózik,
mélyen hallgat az est.
Vakvágányú vonat
ablakából nézek
elárvult, kietlen tájra.
Előttem fogyóban a sínek,
mellőlem az utastársak.
Hová vezet az út…
Vezet-e út még valahová…
Egy ideje már
bennem fészkel a válasz…
A párhuzamosok
a végtelenben összeérnek.
Nincs már olyan messze
az a végtelen.
Félek.
Ne siess előre az úton,
ne engedd el a kezem!
Nélküled mit sem érek.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.15. @ 03:55 :: Fitó Ica