Rabelais életm?ve közel félezred múltán is ?rzi eredetiségét, frissességét: benne van az egész világ kiforgatva, feje tetejére állítva, összekeverve, újra kirakva, tükrözve, torzítva. Könyvében jószerivel minden ott van, amit az irodalom valaha is el?tte, utána kitalált: pikareszk, abszurd, groteszk, próza, vers, lovagregény és önnön paródiája, fejl?désregény, az izmusok el?futára, halandzsa és filozófia, etika és ismeretterjesztés, teológia és a vaskos népi kultúra. A Pantagruel már a megjelenését (1532) követ? hónapokban nagy sikert és ismertséget hozott Rabelais-nak. Címét azonos nev? f?h?sér?l kapta, akinek a neve görög-mór szótákolmány, és „mindent szomjazót” jelent. Pantagruel puszta jelenlétével szomjúságot olt az emberekbe, mintegy fert?zi ?ket a reneszánsz eszmei ideáljával. A fordító, Gulyás Adrienn és a kontrollfordító, Bognár Róbert arra törekedett, hogy az új Pantagruel minél szövegh?bb, minél tömörebb és nyersebb legyen, nem riadva vissza a trágár szavaktól. Nem archaizál, mivel az eredeti szöveg sem volt archaizáló a maga idejében, és az archaizálás amúgy is fölöslegesen nehezítené az olvasó dolgát. Az eddigi fordításoknál jóval b?ségesebb lábjegyzetek segítenek eligazodni az olvasót az ókori, középkori és reneszánsz kori utalások kavalkádjában.
Osiris kiadó
„Jó barátim, kik ezt olvassátok,
Harag lelke ne szálljon reátok,
Botránkozás bennetek ne légyen,
Nincs ez könyvben fertezet, se szégyen.”
(Faludy György fordítása)
Francois Rabelais regényének alapanyagát nem csupán vulgáris népi irodalmi hagyomány képezte, hiszen az orvosi pályán tevékenyked? szerzetes éppúgy merített a kor humanista filozófiai hagyományából, mint a francia irodalmi hagyományból
François Rabelais (Chinon, c. 1494 – Párizs, 1553. április 9.) pap és orvos a legnagyobb francia humanista reneszánsz író.
Témáit, szókimondását, nyers realizmusát tekintve François Villon életm?vének örököse és folytatója. Szatirikus regényeiben, Gargantua és Pantagruel, éles gúnnyal ostorozta az álszenteskedést, a szellemi korlátoltságot, a tudományos nagykép?séget és a világi hatalom visszaéléseit.
François Rabelais 1483-ban vagy 1494-ben a közép-franciaországi Chinon településen vagy annak közelében (La Devinière) a Loir-vidéken született jómódú birtokos családban, apja ügyvédként dolgozott. Rabelais el?ször a Seuilly-apátságban, majd a távolabbi Angers-ban nevelkedett. Fontenay-le-Comte-ban, a ferences szerzetesek körében kedvelte meg a görög nyelvet, Hérodotoszt fordította latinra. 1520 körül görögül kezdett el levelezni a kor egyik legkiválóbb francia humanistájával Guillaume Budéval, akit mestereként tisztelt. Szellemi barátságot kötött másokkal is, Rotterdami Erasmus-szal, André Tiraqueau-val. A ferences szerzetesek eretneknek vélték Rabelais-t, elkobozták görög könyveit, ezért 1523-ban a ferenceseket elhagyva átlépett a bencés rendbe.
A bencéseknél Rabelais mint titkár elkísérte püspökét Périgord- és Poitou-beli útjaira. Alkalma nyílt megismerni más vidékek és emberek szokásait, nyelvhasználatát. Beiratkozott a Poitiers-ben az ottani egyetem jogi fakultására, alaposan elsajátította a jogi szakzsargont, s kés?bb nagy tehetséggel alkalmazta szatíráiban. 36 éves korában, mint világi pap[1] orvostudományi tanulmányokat folytatott a Montpellier-i egyetemen, ahol egy kurzus keretében Hippokratész és Galénosz eredeti görög nyelv? szövegeit magyarázta, s?t régészettel és botanikával is foglalkozott.
Jó hire volt Lyonban a latin nyelven kommentárokkal kiadott Hippokratesz aforízmák révén, megbíztak benne, 1532-ben kinevezték orvosnak a lyoni Hôtel-Dieu kórházba, orvosi hivatását kis megszakításokkal majdnem élete végéig gyakorolta.
Rabelais ábrázolása ismeretlen grafikus által, 17. század
„…A kor szatírikus géniusza, melyb?l tudva-öntudatlan mindenki kölcsönzött magának emezt-azt, persze, nemcsak Német-orszában élt, hanem Franciaorszában is ott volt. Formája a mai olvasó számára teljességgel élvezhetetlen már. Mindent elsöpr? er?vel élt Rabelais-ban az,amit a franciák úgy neveznek, hogy la nostalgie de la boue. Csaknem patologikus gyönyör?séggel és terjeng?sséggel veti szét magát mindazon naturáliákban, melyek erkölcsi szempontból talán nem is kárhoztatandók, hanemhogy esztétikailag sem azok, azt már csak az egészen besz?kült, elfogult tout prix naturáliahív? állíthatja, vagy esetleg az a nem is oly ritka nyárspolgár, aki ellenkez? el?jellel az: találván bármi dolgot er?teljesnek és szugesztívnak pusztán azért, mert botrányos vagy gusztustalan. De mint a szaromániája, ugyanolyan elviselhetetlen Rabelais-nak ez az egész túlzsúfoltsága, szanaszéjjelágazása, kéjelgése a gonoszkodásban, a dolgok kifacsarásában, minden ábrázolt tárgy elferdítésében. Lényének alapvonása valami gigantikus terjengés volt, : s annyira megszállottan kedvelte a favicceket, hogy még halálából is efféle szójátékot csinált állítólag, lévén, hogy dominóba öltözött hozzá, ugyanis az Írásban ez él: Beati, qui moriuntur in domino. Ám éppen azért, mert nála mindennek ugyanez az életnagyságot meghaladó túldimenzionáltsága uralkodik, mint f?h?sének, Gargantuának alakjában, vitézségében és falánkságában, nem is szabad Rabelais-ra a szokvány szépség és logika mértékeit alkalmaznunk. Még abban a végs?kig gúnyos kedv?, egyház- és skolasztika ellenes korban sem tette oly nagyszabású csúfság tárgyává az egyházat és a skolasztikát senki, mint ?. Afféle szatirikus emberev? volt Rabelais, és mérhetetlen adagokban fogyasztotta a képmutató csuhásokat, steril tudósokat, korrupt hivatalnokokat. Gy?zedelmesen és elementárisan érvényesül nála az ésprit gaulois, és ésprit gaillard, s ez az áttörés természetijelenség-hev?, vele vitába szállni mer? értelmetlenségvolna.”
E. Friedell: Az újkori kultúra története
Pantagruel: Prológus
Gustav Doré illusztrációja
Az 1530-as években nagy példányszámban terjedt el egy máig ismeretlen szerz?t?l egy népi ponyvaregény Arthur király legendás óriásáról, Gargantuáról, megtetszett ez Rabelais-nak, s tovább folytatta a m?vet Pantagruel címen.
[A Második Könyv] Els? jelent?s irodalmi alkotását, a Pantagruelt 1532-ben jelentette meg Lyonban Alcofribas Nasier[2] álnéven.
A f?hös neve, Pantagruel görögb?l van átvéve, örökké szomjazót jelent. Pantagruel egy hatalmas erej?, étvágyú és örökké szomjazó ember. Mintegy megtestesíti a humanizmus embereszményét. A könyv egyik részlete Pantagruel atyjának, Gargantuának fiához írt levelét tartalmazza, meghatóan összefoglalja a humanizmus és a reneszánsz emberideálját. Rableais kigúnyolja az egyházi vaskalaposságot, az áltudományos semmittevést és az értelmetlen háborúskodást. Pantagruel Episztémon nev? kisér?je megjárta a poklot is, s elmondja ottani tapasztalatait, azt látta, hogy az evilági hatalmasok megb?nh?dnek odaát, az evilági szegényekre pedig véget nem ér? vigalom vár.
M?vének nagy sikere lett, felülmúlta a népi ponyvaregény sikerét. Irói karrierje nem ártott orvosi hívatásának, s?t társadalmi megbecsültsége csak n?tt. Unokatestvére, Párizs püspöke, Jean du Bellay kíséretében alkalma volt többször is Rómába látogatni, s?t huzamosabb ideig tartózkodott Torinóban (1540-1543), majd megint Rómában (1548-1550). Itália múltjának megismerése nagy élményt jelentett a humanista költ? számára, a korabeli pápai udvar megismerése inkább gúnydalainak eszköztárát gyarapította.
[Az Els? Könyv] Els? római útjáról hazatérve, 1534-ben jelentette meg Gargantua c. könyvét, témájában és kronológiájában valójában ez az els? könyv, az 1532-ben megjelent Pantagruel a második könyv. A Gargantuában Pantagruel atyjának viselt dolgait adja el?, egyben szó esik e könyvben Pantagruel taníttatásáról is, mely egyben a humanizmus neveltetési eszményeit foglalja magában, s?t a m? végén leírja egy apátság bels? életét is, melyben otthonra lel a tudomány és a m?vészet, s a legf?bb erkölcsi parancs pedig a következ?: “Tedd, amit akarsz!” (Franciául: „Fais ce que voudras!”)
Harmadik könyv (Tiers Livre) 1571-es kiadásának címoldala
[A Harmadik Könyv] (Tiers Livre) 1546-ban jelent meg a király engedélyével Rabelais saját neve alatt. Az aktuálus protestáns üldöztetések miatt tartózkodik az egyházellenes szatírától, a közerkölcsök és a társadalom visszáságait veszi célba. A f?h?s Panurge, aki már nem óriás, normál reneszánsz ember, aki filozófikus nyugalommal figyeli a világ fonákságait. Kísér?jének, Pantagruelnek, mai szóhasználattal élve, interjút ad a házasság intézményér?l. A könyv végén a f?h?s és barátai hajóra szállnak.
[A Negyedik Könyv] (Quart Livre) 1552-ben jelent meg, a könyv Pantagruel és barátai tengeri útjának viszontagságait meséli el. Pantagruel és társai jelképes szigetlátogatásokat tesznek, a pápafalók után eljutnak a pápanyalók szigetére, majd Messer Gaster, azaz a Gyomor Úr szigetén kötnek ki. Rableais kigúnyolja a protestánsok és katolikusok ellentéteit, hangot ad az egyházi és világi hatalom különválasztása szükségességének. Amikor véget ér a könyv, megszakad a tengeri út, folytatását ígéri a szerz? a következ? könyvben.
[Az Ötödik Könyv] (Le Cinquième Livre) 1562-ben posztumusz jelent meg, egyes kutatások szerint már csak részben Rabelais alkotása. A könyv befejezése az teljesen Rabelais elképzelései szerint való, a hosszú út végén a f?h?st és kísér?it, kik tanácsra szomjaznak, várja az Isteni Butykos, „Igyál!” hívó szóval. A befejezés Rabelais szándékai szerint a reneszánsz életöröm és a sohasem csillapodó tudásszomj dicsérete.
Gustav Doré illusztrációja
.
.
.
.
M?vei magyarul (válogatás)
Az 1-5. könyv teljes anyaga magyar nyelven nem jelent meg.
· Az óriás Gargantua és Pantagruel élete és kalandjai. François Rabelais könyvéb?l fiatal barátainak írta Komor András ; Gustave Doré rajzaival. Budapest : Franklin, 1928.[4] 144 p.
· Gargantua :(Pantagrueli vidámságok könyve): a bev. tanulmány és a ford. Kemény Katalin munkája ; az el?szót Benedek Marcell írta. Budapest : Merkantil-Ny., 1936. 246 p.
· Gargantua és Pantagruel : [vál., jegyz. Gy?ry János ; [ford. Benedek Marcell] ; [ill. Csernus Tibor, Gy?ry Miklós, Kálmán Klára]. [Budapest] : Szépirodalmi, 1954. 284 p., 6 t. : ill.
· Pantagruel. Középkori francia vidámságok könyve. Ford. Faludy György. 2. köt. [Budapest : Magyar Világ, ] 1993. 326 p. ISBN 963 7815 44 9
· Pantagruel roy des dipsodes restitué a son naturel avec ses faicts et prouesses espoventables composés (magyar) Pantagruel : a dipszódusok királya a maga igaz valóságába visszaálítva rettegtet? vitézi tetteivel egyetemben : egybeszerkesztette néhai magiszter Alcofribas Nasier a lényeglepárló. Ford. Nyári-Kepüs Bálint ; jegyz. írta Süpek Ottó. Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 226 p. : ill. (Felfedezett klasszikusok, 1217-9086 ; 12.)
Jegyzetek és források
1. Elismerte törvénytelen gyermekeit, s ki kellett lépnie a bencés rendb?l, ezért világi, s nem bencés pap. Kés?bb megengedte neki a pápa, hogy visszalépjen a bencés rendbe, s vissza is lépett, mert így nagyobb biztonságban érezte magát.
2. Saját nevének bet?ib?l összeállított anagramma.
3. Legújabb kiadás: Les cinq livres / François Rabelais ; éd. critique de Jean Céard, Gérard Defaux et Michel Simonin ; préf. de Michel Simonin. [Paris] : Libr. générale française, cop. 1994. XXXIV, 1618 p. ISBN 2-253-13223-3
4. Változatlan utánnyomás 1929-ben.
· Dobossy László: A francia irodalom története. Budapest, Gondolat, 1963. 1. köt. Rabelais lásd 111-l27. p.
· Világirodalmi kisenciklopédia II. (M–Z). 3. b?v. kiadás. Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1984, 244–245. o. ISBN 963-281-376-6
· Világirodalom /szerk. Pál József (2005). Budapest, Akadémiai Kiadó. Rabelais lásd 356-359. p.
· Rabelais öt könyve franciául
Küls? hivatkozások
François Rabelais: Gargantua és Pantagruel : szemelvények (hangoskönyv) (MEK)
osiriskiado.hu
wikipedia.org
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva