Idejét sem tudom,
mikor fordultam hozzád,
én, a feledékeny szolgád,
járt utamat elhagyom;
búcsúzom a csupasz fáktól,
száraz levelek harsány hadától,
benőtte vastagon a gyom,
bekövetkezett a nagy alakváltás,
hangos ricsaj, jajkiáltás,
csend békítő szava: nyugalom,
idejét sem tudom,
mikor élveztem utoljára a tavaszi zsongást,
gátlásaim csupasz lépteivel, lábujjhegyen való somfordálást,
este, levetkőzve szorongatom
a félelem bebugyolált bugyrát,
melegítem a takaró takarékra vett sugarát,
gyáva vakmerőséghez folyamodom;
térdre rogyok, mint egy esendő angyal,
csillagok előkelősége szememben tánc, s dal,
kemény csontozatú, merev a tagom,
imádkozom,
idejét sem tudom,
mikor róttam le a koszos tartozásom,
elhanyagolt mélypontokba,
behúzódva a sarokba
helyezlek, bő termésű Isten, kezemet feléd nyújtom;
idejét sem tudom,
mikor sikerült újra, fénytelen alakodat fényessé tapogatnom,
hevítem a tüzet, a gyufát meggyújtom.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Horváth Nóra
