Milyen szép is az arcod, nem látni rajta így hibát,
nem árulja szívről fakadt mosolyod sem azt, mi bánt.
A kép törött, de bőrsivatagod rendjén ezer kis békedűne
dől, csak képzelem, milyen lehet barázdái közt,
ha könnycsepp sétál valami bájos bűn körül.
Belésajdul mindenem, ha érzem, semmim sincs,
mit adhatnék, s az égben már az ár, belehalni volna jobb,
ha nem pihenhetek meg arcod szájoázisán.
Maradhatnék még, ha vízlelőhelyednek csorbult
fogsziklája nyílna, s magába húzná szikkadt nyelvemet,
de csak csurrantani szabad, a sokba éppen úgy meghalnék,
mint tenném nélküled!
Legutóbbi módosítás: 2010.05.26. @ 18:20 :: Kőmüves Klára
