Talán már több mint egy hónapja is annak, hogy szólt a fiam egyik tanítónénije, kiskorú gyermekeinek óvodájában kiállítást terveznek, ahová régi állattenyésztéssel kapcsolatos tárgyakat, eszközöket szeretnének kiállítani.
Tulajdonképpen ebben kérte segítségemet, hátha nekünk maradt még otthon ilyesmi, falusiak lévén. A legjobb embernek szólt személyemet tekintve ugyanis mind a bátyám, mind jómagam gyűjtjük a régiségeket.
Én előhalásztam egy marhakolompot, régi fahurkatöltőt, fonott kosarat, patkót, a bátyámnak viszont még jobb ötlete támadt és felajánlotta, szívesen odaadja a még tinédzser korában kifőzött, kezelt, lakkozott nagy becsben tartott lókoponyáját, ami annyira szíve csücske volt, hogy otthonuk konyhaszekrényének tetejét bitorolhatta.
Nagy örömmel vittük is a tanítónéninek, hiszen ilyesmit nem mindennap láthatnak a gyerekek. Amikor átadtam neki, szóltam, ne ijedjenek meg, nem ők tettek kárt a lókoponya fogazatában, az egyik foga kilazult már régebben.
Teltek-múltak a napok, a kiállításnak már vége lett és csak nem kerültek vissza az eszközök, sem a lókoponya.
Ma reggel összefutottam a tanítónénivel, aki félve kezdett a történetbe, miszerint, hogy a gyerekek majd ne tudják piszkálni a lókoponyát, feltették egy szekrény tetejére. Nagyon vigyáztak rá az óvodában, de sajnos az történt, hogy eltűnt a ló kilazult foga.
Égen-földön keresték, de nem találták sehol. A tanítónéni nagyon szégyellte magát, hogy a rábízott koponyát nem tudta eredeti állapotában megőrizni, azt mondta, úgy bosszantotta ez a dolog, hogy alig aludt akkor és kereste a megfelelő pillanatot, hogy mindezt bevallja nekem. Én természetesen látva, hogy ez mennyire bántja őt, csak nevettem a dolgon.
Megnyugtattam, hogy semmi baj nem történt, ugyan ne idegesítse ezen fel magát, hozza csak vissza úgy, ahogyan van, majd odaragasztunk mi valamit.
A nevetéstől való dőlés állapota csak akkor következett be, amikor közölte, hogy nem-nem, még nem hozza vissza, mert a koponya beavatkozásra vár.
Hogy hol? Hát, a fogtechnikusnál!
Miután abbahagytam a nevetést, két dolog fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy azért még igenis léteznek lelkiismeretes emberek, a másik pedig, hogy igenis életükben fogorvost talán soha sem látott állatok, haláluk után sok-sok évvel is kiköthetnek fogtechnikusnál!
Legutóbbi módosítás: 2010.05.13. @ 09:55 :: Kőmüves Klára
