Drága Öcsém!
Te örömmel mondtad, mi kicsit szomorúan vettük tudomásul, hogy még fél évig nem látunk… Felajánlották a kutatás további lehetőségét, és boldogan elfogadtad. Mindig ez volt az álmod, hogy a jéghegyek világát kutasd. Most a klímaváltozás hatását vizsgálod Grönlandon. Írod, keveset leszel az állomáshelyen, messze utaztok kutatni, beszélni nem tudunk, de mindenről számoljak be, a leveleket nagyon várod. Eleget teszek kérésednek. Kellemes olvasást!
http://picasaweb.google.hu/vacsilon/Budapest1?authkey=Gv1sRgCOL6nJOZrqGWEg&feat=directlink#
(kattints a diavetítésre)
2010. március
Kedd
Tudod, évek óta szeretnénk eltölteni egy hetet Budapesten. Nem rokonnál, nem ismerősnél, csak úgy szabadon. Oda mennénk, ahova akarunk. Január végén már összeírtuk, amit szeretnénk megnézni. Jó hosszú lista volt! Elő is kerestem a térképeket, nagyot-kicsit és az útikönyvet. Nem tudom, ki hogyan szokta az utazását megtervezni, de bevallom mi nagyon készültünk. Nagyítóval bújtam a térképet, és kinéztem melyik busz, vagy villamos lesz a megfelelő.
A szállodánk a Király utcában volt, ez a közlekedésben sokat segített, bár rengeteget gyalogoltunk.
Az első délután a sétát az Erzsébet téren kezdtük. Majd a József nádor tér felé haladtunk.
A téren keresztül a József Attila utcán kiértünk a Roosevelt térre. A legszebb látvány fogadott bennünket. Szemben a Királyi Palota és előtte a Dunát átszelő szép Lánchidunk. A hídon angol és magyar zászló lengett, a Magyar Tudományos Akadémián éppen fogadás volt Károly herceg és neje tiszteletére. Ezért a teret gróf Eötvös József szobrától tudtuk csak csodálni. Ebben a rettenetesen hideg áprilisi szélben az volt a szép, hogy még nem volt levél a fákon, így az épületeket teljes szépségükben láthattuk. Utunk a Vigadó tér felé vezetett. A Duna-korzó korlátján ülő Kis királylány nagy népszerűségnek örvend, mert karcsú lábain a bronz a gyakori érintéstől aranyosan fénylik. Itt kedvenc villamosomra, a kettesre szálltunk — emlékszel mennyit blicceltünk ezen? — és a Művészetek Palotájáig utaztunk vele. Rá sem ismernél a megváltozott Duna partra!
A Művészetek Palotáját még sosem láttuk. A színházat igen, ott előadást is, de ezt az új „csupa üveg” palotát még nem. A délutáni nap Buda felől a nyugati oldalról beragyogta hatalmas üvegfelületet, belül a fények törése és szóródása még látványosabbá tette az épület belsejét. Ami ide nagyon vonzott az a fotókiállítás, amit az épület ötéves évfordulójára kiírt pályázati anyagból állítottak ki. Gondolhatod micsoda képek voltak! Azokat nem tudom mellékelni, tehát be kell érned azokkal, amiket én készítettem.
Legnagyobb örömünkre — a nagyterem kivételével — mindenhova be lehetett menni. Ezen a délutánon a Lépcső-teremben fiatalok játszottak, népzenét. A zene hangja mindenhova eljutott betöltve a hatalmas tereket. A teraszajtónál majdnem lett egy kis baleset, mert nem gondoltam, hogy nyitva az ajtó, és nekitámaszkodtam, persze kinyílt. Így legalább tiszta kép készülhetett a budai oldalról, és máris megvolt a következő úti cél.
Mire a Gellért térre értünk már leköszönt a hegy mögött a Nap, de még az utolsó fények érték a Dunát. Elindultunk fel a Gellérthegyre.
A Szent Gellért Sziklatemplomot az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a Pálos Rendnek adományozták. A templomot 1989-től újra megnyitották. Ottlétünkkor a szikla mélyében lévő templomban fehérruhás pálos szerzetesek zsoltárt olvastak fel. Különös érzés volt itt egy kicsit megpihenni, tényleg csak kicsit, mert fel akartunk menni a Citadellához. Ez tudod olyan volt, hogy mentünk mi, csak nem haladtunk. Ha felnéztünk, mintha már ott lennénk, de az út még nagyon kanyargott. Sötét lett, amire felértünk. Szép volt a kivilágított Szabadság szobor, és a kilátóteraszról ragyogott a város. Lehet annak, aki itt él másként érzi, de nekünk ritkán adatik meg ez az élmény.
Azt már az utazás elején eldöntöttük, hogy csak a szépet fogjuk látni, csak az ünnepet, a hétköznapokat, az árnyoldalt, majd ha hazamegyünk, „tavaszolni” jöttünk. Jól mondom?
Sokat emlegettünk, amikor a kilátóteraszról próbáltunk beazonosítani a kivilágított épületeket. Te sokat segíthettél volna, többé-kevésbé azért sikerült. Teljesen besötétedett mire leértünk.
Több programra nem is volt már erőnk.
Szerda
Délelőttre belvárosi sétát terveztünk. Látványnak — számomra — még új volt, hogy a Károly körúton a földszintes régi ronda épületsort lebontották, és egy szellős parkot terveztek, ezzel a Városháza szép épülete láthatóvá vált. A Dohány utcai Zsinagóga még zárva volt, így Ferenciek tere felé mentünk. A Ferences templomban még tartott a reggeli szentmise, és meglepetésünkre még ministránsok is voltak. A téren álló Néreidák kútja, az első kút, amely szobrászi alkotásával teret díszít, és látványa vonzza a tekintetet. A Klotild palota szürke tömbje, mintha nyúlna a Duna felé. Az iker épület építését József nádor menye Klotild főhercegnő kezdeményezte, innen az elnevezés. – Emlékszel, egyszer itt álltunk a földszinti kiállító terem hatalmas kirakata előtt, bent pedig árverezés volt. Mennyire be akartam menni! Ezzel még adósom vagy! Most ebben a délelőtti órában teljesen kihalt volt minden.
A környéken minden utcát bejártunk. Csend volt, és szinte néptelenek az utcák. Nem is bántuk, mert így legalább látszott, ami szép. Sajnos az Ady Múzeumba nem tudtunk bemenni, még mindig nem volt 10 óra. Hiába, mindig korai kelők voltunk, most minden órát ki kellett használni. A Nyári Pál utcában, ahol Anikóék laktak, a házfalon Karády Katalin emléktábla van, erre már nem is emlékeztem. A Belvárosnak ez a része is nagyon megszépült, tisztábbak lettek a házak, és járhatóbbak az utcák.
Az Egyetem téren a tér burkolásának felújítása a vége felé közeledett, azóta talán már át is adták. Olyan szép, hogy rá sem fogsz ismerni.
Volt egy jó jelenet. Mivel az egész utcát a Kálvin tér felé lezárták, a hússzállítók nem tudtak beállni. Megoldották a dolgot, egy magas hentes a vállára rakott egy fél marhát, és lazán sétált vele vagy ötven métert, csak úgy, minden takarás nélkül. Úgy meglepett a látvány, elő sem tudtam kapni a fényképezőgépet.
A Kálvin téren még javában tart a metróépítkezés, és ez a felszínen is látszott. Persze számunkra ez nem lehetett akadály, mert a Ráday utcába készültünk. Itt még nagyon tél volt. Alig volt asztal az utcán, néhány napernyő az is becsukottan búslakodott. Nem is csoda, mert nagyon hideg volt.
Sok időt nem töltöttünk itt, eldöntöttük, majd visszajövünk!
A Vásárcsarnokot sem akartuk kihagyni. Igazán tetszető kínálat volt, de nem akarom Neked ecsetelni, mert kikapok, ha hazajössz. Annyit azért meg kell jegyeznem, hogy remek volt a sültkolbász, és a cserszegi, amit nem tudtunk kihagyni.
Innen egy villamossal visszamentünk Dohány utcai Zsinagógához. Még soha nem láttuk, és tele voltunk kíváncsisággal. A méltán Európai hírű zsinagóga a felújítás után igazi pompájában fogadhatja híveit, és a kíváncsi látogatókat. Csak azt sajnálom, hogy a kincstárra nem hívták fel még az udvaron a figyelmünket, hogy nézzük meg, persze vissza már nem lehetett menni. No, majd legközelebb.
A Nemzeti Múzeumot a kertből néztük meg. A park szobrai körül látszottak a gyerekek háromszínű zászlócskái, és az előző napi — március 15. — évforduló koszorúi hirdették az ünnepet.
Nagyon kíváncsiak voltunk a Rádió régi épületére, és a híres erkélyre. Nem volt nehéz megtalálni. Ezzel a Bródy Sándor utcai sétával egy régi vágyunk teljesült.
A rádió új épülete teljesen más stílusú, az már a Pollack Mihály téren van. Mellette az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem. Közel nyolc éve adták át az eredetileg Festetics-palotából átalakított egyetemet. Ezt látnod kellett volna, teljes megújult! Utólag sajnálom, hogy nem mentünk be megnézni.
Most a beszámolómban az következne, hogy elmentünk ebédelni, de ezt nem részletezem.
Holnap folytatom.
Ölellek, Testvéred
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Kovács Ilon
