Mottó:
Drága Öcsém!
Te örömmel mondtad, mi kicsit szomorúan vettük tudomásul, hogy még fél évig nem látunk. Felajánlották a kutatás további lehetőségét, és boldogan elfogadtad. Mindig ez volt az álmod, hogy a jéghegyek világát kutasd. Most a klímaváltozás hatását vizsgálod Grönlandon. Írod, keveset leszel az állomáshelyen, messze utaztok kutatni, beszélni nem tudunk, de mindenről számoljak be, a leveleket nagyon várod. Eleget teszek kérésednek…
Kellemes olvasást!
Péntek
Nagyon lustán kezdődött a nap. A hetedik emeltről a nyitott erkélyajtón vadgalamb reggel dala szólt. Az eget láttuk, és a passzázs üvegtetejét. Na, ilyenkor jó lustálkodni, de mi újra indultuk.
Megbeszéltük az útirányt, a végcél Széphalom.
Azt már látod, hogy nem az egyszerűbb utat választjuk, ez csak azért van, hogy többet lássunk.
Először az egész Budapesti utat autóval gondoltuk, de a tájékozottságunk, és a közlekedési nehézségeink miatt, maradtunk a busznál. Egy heti bérlet segítségével pedig annyit utaztuk, és azzal, ami éppen az utunkba került.
Fogaskerekűvel mentünk a Széchenyi hegyre. Kevés utas volt, gondolom máskor is ilyen egy hétköznap délelőtt.
Két úr, mindkettő sportosan, fényképezőgéppel, távcsővel felszerelkezve, élénken beszélgetett. Ízlelgették egymást, melyikük ismeri jobban a hegyet, hol, milyen érdekesség van, mikor lehet jókat fotózni. Kettőjük beszélgetéséből mi kerültünk ki győztesen, mert általuk sok-sok mindent megtudtunk.
A Széchenyi hegyre hamar felértünk. Nagyon hideg volt. A sétaút mellett még ott voltak az egyméteres kőkemény jégkupacok. Tudom Neked ez semmi, de nekünk, akik az Alföldön élünk, ahol már ilyenkor virágozni kezd a repce, meglepő látvány volt.
A Gyermekvasút állomása az első csalódás. Kihalt volt és szürke. Amiben titkon reménykedtünk, abban azért nem csalódtunk. A pénztárablak mögött két fehérblúzos kislány teljesített szolgálatot. Mögöttük az asztalnál két fiú ült, egy hatalmas és vastag könyv előtt.
Kíváncsian figyelték az előttük álló felnőttet, és egyikük szorgalmasan jegyezte, amit mondott.
Ahogy a kislányokon, úgy a fiúkon is látszott, megbízatásuk teljes tudatában munkálkodnak.
Nézelődésünket a rövid füttyszóval megérkezett vonat vetett véget.
Az apró termetű gyerekkalauz rendkívül udvariasan, és fegyelmezetten állt az ajtóban és kezelte a jegyeket. Minden állomás előtt, teljes erejéből kirántotta a kocsi ajtaját, és teli torokból bekiabált, hogy melyik megálló következik. Már előre pukkadoztunk a nevetéstől, persze úgy, hogy ő ne vegye észre. Tudod, milyenek vagyunk, amikor nem tudjuk abbahagyni a nevetés, ez a jó szokásunk nem múlt el a tejfogak elvesztésével.
A kocsiban egy óvodai csoport is utazott, így nem unatkoztunk. Tudatosan választottuk ezt a helyet, mert jó gyerekek közelében lenni. Feltettem a kérdést az egyik kísérőnek.
— Hogy fogadták a szülők ennek a vonatozásnak a hírét? — Rövid mosoly után jött a válasz.
— Csodálkoztak. Volt, aki azt mondta, hogy az ő gyereke a repülőn és az autón kívül nem ült más járművön, nagyon félti. Összességében meglepődtek, de beleegyeztek. Mint látja, élvezik az utazást.
Ez látszott a gyerekeken, mert fékevesztetten rohangáltak, és fülig ért a szájuk. Amikor leszálltak, boldogan integettek.
A következő állomás már Hűvösvölgy, a végállomás volt. Itt találkoztunk Hédivel, aki már alig várta az érkezésünket. Ugye ismerős a név? Nálunk lakott, amikor középiskolás volt.
Amikor a találkozót megbeszéltük vele, feltűnt, amikor azt mondta: Majd én, kalauzollak benneteket. — Most meg is kérdezte.
— Mennyi időt szántok rám, ránk? Úgy igazítom a programot.
Megegyeztünk, öt óráig ő az idegenvezetőnk.
Közel huszonkét éve él a fővárosban, és már tíz éve Széphalom a szűkebb hazája. Azt mondta:
— Megmutatom Nektek, mit szeretek itt, hol élek, és elmondom, mi kapcsol ki, mitől érzem jól magam.
Kíváncsiak lettünk. Először egy gyönyörű kertészetbe vitt minket és lelkesen magyarázta, hogy számára mennyire fontosak a virágzó növények, és ebből a kertészetből díszíti a kertjét. Utána a Pesthidegkúti-vitorlázó repülőtérre mentünk. Most embernek, repülőnek nyoma sem volt, csak a nagy domboldal és a rét. Aki még nem látott ilyet, mint mi csak néztük, számukra egy lejtős domboldal, jelenleg sehol senkivel. Lelkesen mesélte, hogy ide járnak kikapcsolódni, és nézni a gépeket, ahogy fel- és leszállnak. Nagy pihenés ez számukra, és itt tiszta a levegő.
Megmutatta a számára és családja számára oly fontos Máriaremete-i kegyhelyet. Büszkén mondta, milyen jó érzés, amikor itt búcsú van. A környékre a törökdúlás után német telepeseket hoztak a Duna forrásvidékéről. /A városrész neve egy Csodatevő Szent Mária képre utal/. Sajnos a templomot csak kívülről tudtuk megnézni, napközben zárva van. A templomkert öreg fákból áll, egy kisebb erdőre emlékeztet. Faállománya főleg vadgesztenye, ágai most kopaszon nyúltak az ég felé.
Ahogy a kocsihoz közeledtünk eltűnődtem, hogy amikor nekem van vendégem, mit mutatok meg szűkebb hazámból. Talán ugyan úgy, mint Hédi, ami neki közeli, amit ő szeret.
Otthon várt bennünket a férje, és hamarosan megérkezett a két nagylánya is, akik, ha nem veszem figyelembe a mai sminket, pont olyanok, mint anyukájuk volt, amikor megismertem.
Most megint az ebéd következik, de ezt sem részletezem. Hogy mivel foglalkozik Hédi és a férje? Mindketten a számok, és az adók világát próbálják egyenlegbe hozni. Meglátásom szerint sikerrel.
Amikor mondtam, hogy Te milyen messze jársz, alaposan elcsodálkozott, főleg azon, miként bírod azt a rettenetes hideget.
Gyorsan elmúlt ez idő, és még volt mit megnéznünk.
Eddigi útjaink során a Gül baba türbéje mindig kimaradt a látnivalók közül. Hédi örült, hogy ezt most megmutathatja nekünk. A Rózsadomb keleti lejtőjén álló síremlék a világ legészakiabb fekvésű iszlám zarándokhelye. A Rózsák-Atyja kertjében a rózsák még téli álmukat aludták. A kertből gyönyörű kilátás nyílt a Duna felé. Hédi ismerte ezt a környéket, hiszen itt lakott valamikor albérletben.
Meg is kerestük az utcát. A ház most is ott áll, mint húsz évvel ezelőtt. Ma lakatlan és a függönyök foszlanak az ablakokon. A hely, ahol van, az bizony csábító! Megbeszéltük, valamelyikünknek nyerni kell, és akkor megszerezzük a házat. Álom!
Ahogy az idő múlt, ránk fért egy kávé.
A péntek délutáni forgalom már beindult, de sikerült hamar a Belvárosba jutnunk.
Az Uránia moziba mentünk, most nem filmet nézni, hanem kávézni. A több mint százhúsz éve épült ház Budapest egyik legmeghatározóbb „mór” épülete. Eredeti szépségében 2002 tavaszán — a felújítást követően — került átadásra a látogatók számára.
Találkozásunk Hédivel, a kávézás után, itt ért véget.
http://picasaweb.google.hu/vacsilon/Budapest3?authkey=Gv1sRgCNvY28vX0JeCSg&feat=directlink#
(kattints a videovetítésre)
Szálláshelyünkre sétáltunk, egy kis erőt gyűjteni, hogy az esti vacsorameghíváshoz egy kicsit felfrissüljük. Tudtuk, a Rózsa utcai látogatás éjfél előtt nem ér véget. Így is lett.
Ölellek, Testvéred
Folytatom!
Legutóbbi módosítás: 2010.05.30. @ 10:00 :: Kovács Ilon
