Ott volt az apjánál egy vasárnap délután a négy éves kisfiam, és amikor hazajött azt mondta: beszélgessünk.
— Jól van, kisfiam, beszélgessünk.
— Anyu, én elmegyek a tatához lakni. A tatánál lenne külön szobám. Nála mindig van édesség, gyümölcs, meg neki autója is van, neked meg nincsen. Úgy beszéltük meg a tatával, hogy összecsomagolod a holmimat, és elmegyek.
A könnyeimmel küszködtem. Szó nélkül maradtam egy pillanatra. Minden, amit mondott az igaz volt, nem tudtam volna megcáfolni. Úgy tettem, mint aki nyugodt.
— Jól van, kisfiam! Ha te apáddal akarsz élni, ám legyen! De jól jegyezd meg! Nekem van lányom is meg fiam is. Ha te elmégy a tatádhoz, akkor én vagy szülök egy kisfiút, vagy hozok az árvaházból egyet, mert nekem továbbra is kell a kislányom meg a kisfiam.
— Azt próbáld meg! Ide a helyemre nem jön senki! Szólok a tatának, hogy elmehet, ne várjon rám.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.09. @ 11:43 :: Markovics Radmila
