“S felt?nik egy kép: meggyötört szemünk örök érdeme” Iszlai Zoltán
“…gyümölcsök íze is megsavanyodott a nyelveden” Kiss Anna
Duzzog kietlenségbe vesz? szürke terem
Villanyoszlop sorsú magány mellett megyek
Sötétkéken rámnéz rongyos éjnek feje
Lépteim zörg? modorában menetelek
Taposom sötétségnek tükrét
Fák rejtett kamerái vesznek
Dünnyögésem monológgá mentem
Fejem nehézségét untalan leejtem
Mert sóhaj duzzasztja keblemet
Elvetél a csönd
Gondolat csökevénye hátra marad
Testrészeim máshová vágynak
Én nem tudom
Várakozásom félben marad
Csak nem találom helyem önmagamban
Nincs meleg hely ahova befussak
Reményem szobáit mind összetapostam
Sárrá rongyolt tudatom lépked
De egyre megbotlik
Száraz elég? hamu szemem
Es?tlen-sótlan óriás-cseppek dudorodnak kifelé
Nem sírok s ez rosszabb
Nyakam köré tekeredik a fájó úttalanság
Az utca sínalázatán nyakam tört félelme jár
