Először a redőny fénypászmás árnyékcsíkjait látta a pasztellszínű falon, és a festmények csillámló felületein. Jókedvűen ébredt és ezúttal sem izgatta, hogy hol nyomta el az álom. Éppen egyedül volt. Ezt konstatálta, miközben a kávéfőző javában kotyorgott odakint, a konyhában. Az ébredezésben a beáradó illatok fenséges aromáinak elegye volt a következő jótétemény. Nyújtózkodott egy nagyot, miközben leplezetlen modortalansággal ásított. A korareggeli, nyári fényözönben az ismerős miliő felvillanyozta. Ebben a nagypolgári berendezettségben érezte otthon magát, odaadó tisztelete a Bauhaus — és az azzal harmonizáló berendezés — iránt a kissé ódivatú beállítottságából fakadt.
Régtől, sok-sok alkalommal fordult meg ezek között a falak között… amíg Adél csendben el nem bocsátotta. A szakítás természetes következményként köszöntött be azon az augusztus végi napon, amit mindkettőjük részéről megelőzött egy diszkrét visszavonulás. Bár akkortájt az asszony már jócskán elmúlt hatvan, nem csinált titkot abból, hogy ismét házasságra készül. Igen komoly eséllyel, egy frissen viruló kapcsolatban. Ferenc ezt készséggel tudomásul vette, hiszen sosem ígértek egymásnak semmit. (Adél korán megözvegyült, de mindaddig nem akarta a gyermekeit újabb friggyel terhelni, amíg azok családot alapítva önállókká nem váltak.)
„Istenem, majd’ két év telt el, és alig változott itt valami!” — morfondírozott, amint a fürdőszoba felé tartott. Nem gondolta volna, hogy a terve valaha is valóra válik, és tessék, eljött a pillanat!
Még az este megtöltötték a két utazó koffert, sőt ellenőrizték a szobamérlegen, figyelve a légitársaság által ajánlott súlyhatárra. Az előszoba tarka csomag-kavalkádja régi nyarak boldogságváró hangulatát idézte. (Többnyire neki kellett cipekedni, de azt nagyon szívesen tette.)
Pirítós, porciónyi vaj, zsenge újhagyma, paradicsomcikkek és a lágy tojás – a kedvencei – várták az asztalon. Elérzékenyülve ismerte fel egykori teáscsészéjét(!). Semmi sem sürgette őket, ráérősen reggeliztek. A rádióban csupa jót mondott a meteorológus, bár a távoli lagúna, ahová épp nyaralni készültek eleve napfényt, exkluzív körülményeket és pazar tengerparti időtöltést ígért.
Nem, bizonyosan nem ő volt az egyetlen… Sokan ismerték Adél sebezhető pontjait, őszinte naivitásában egyszerre volt elragadó, egyenes és nagyvonalú. Idővel egyre többen akadtak, kik be akarták, és be is tudták csapni női mivoltában, baráti érzelmeiben, rokoni és üzleti kapcsolataiban. Csak ki kellett várni, hogy mikor csúsznak át a gondolatai és a döntései a vágyai, illetve a mások által irányított irrealitások síkjára, ahol átmenet nélkül vált teljesen kiszolgáltatottá. Súlyos érzelmi, mi több, anyagi károkat kellett elszenvednie ennek a belső befolyásoltságnak a hatására.
Ferenc képtelen volt arra, hogy bármilyen kegyetlen játékot űzzön vele. Ha minden kötél szakadt, amikor Adél már megint igent mondott valami teljesen értelmetlen befektetésre, sietve tárcsázta a legidősebb fiúgyermek számát, hogy azután együttes erővel mindent visszacsináljanak, amit még lehetett.
Ezzel a közös nyaralással viszont megtörte a nemes hagyományt. Régi adóssága volt ez, kizárólag önmagát okolta azért, hogy évről évre halasztódott a nagy utazás. Lassacskán elmagányosodva egyre azon jártak a gondolatai, hogy egyedül nem részesülhet maradandó élményekben. Eszébe sem jutott, hogy ez meg az ő tévedése. Bár szíve szerint más úti célt választott volna, végül mindent egy lapra, erre a vakációra tett. Ennyire megrettent volna önnön öregségétől?
A szépítő múlt gondtalan éveiben sosem bánták, hogy értékrendjük, életfelfogásuk, ambícióik állandóan ellentétes mozgásban voltak. Különösen a pénz mindenhatósága volt az, ami vastörvényként záródott Adélra és övéire. Ferencnek jutott a rozsdája, ahogy időnként tréfásan megjegyezte.
Mostanra ez a keretösszeg sem jelentett akadályt, mindent lelkiismeretesen előkészített. De hogyan férkőzzön a bizalmába? Kezdetben nagyon óvatos volt, hiszen több, mint másfél év telt el azóta, hogy elváltak egymástól. Persze az összes magánélettel kapcsolatos fejlemény tabutémává vált.
Fondorlatosan ügyelt arra, hogy mindig olyan helyre szervezze a találkozásaikat, ahol az asszony egykor nagyon kellemesen érezte magát. Kivált, ha nem is vele, hanem éppenséggel az egykori férjével. Ez fokozta a sokszor elmesélt emlékek egymásba öltésének remek hatását, melynek segítségével azok a nő képzeletvilágában szinte valósággá szépültek. Ha keveredni kezdtek a kereszt-és becenevek, a férfi szinte felujjongott magában, hiszen ez mutatta, hogy a legjobb úton halad. Csak hagyni, hogy beszéljen! Beszéltetni kell, hallgatni és figyelni rá. Kevéssel egy hétre rá Ferenc már úgy adta elő a saját terveit, mintha azt Adél ötölte volna ki, elejétől a végéig. Egészen belelovallták magukat. Sietve leelőlegezték a helyüket az utazási irodánál, bár a főidényben foglalás némi bizonytalansággal járt, végül teljesen fölöslegesen aggódtak.
A taxi az utcán vár. Éppen az előszoba végében áll, amint a nyitott ajtóban ráhull a reggeli fényözön. Lehajol, hogy fölszedje a kézi poggyászát. Húsos arcbőre kissé lefelé lendül, így szemével mélyebbről néz, mintha látómezeje is elcsúszott volna egyúttal. A férfi kedvtelve figyeli. Fantáziaképeiben rendre körvonalakban, foltszerűen érzékeli. Mintha rajzolná. Fény és árnyék játéka az, amit régen látott benne, illetve amit most. És egy fakult gimnáziumi élménye. Kicsiny szobor lenyomata az emlékezetében, nem nagyobb, mint egy kézben tartható amulett…
A reptéren hamar rátalálnak a csoportra. Olajozottan megy minden ellenőrzés és egyeztetés, hamar végeznek a formaságokkal. Az újságárusnál válogat, miközben Adél a „kapunál” vár reá, a többiek már bementek. Fizetés közben megint ez a végtelen jó érzés melengeti, amint lopva csodálja őt.
Az már utazás bódulata lenne? Asszonya lehunyt szemmel, hátradőlve ül az ablak mellett, ajkán mosoly bujkál. Jól tudja, hogy ez mit jelent és ez teszi most annyira boldoggá! Roppantul élvezi a hatalmas röpítő erőt, amivel a gép kérlelhetetlenül hasít a magasba.
… Nem volt ez mindig így, az első, ifjonti élménye a döbbenet volt. Aztán az érett férfikor meghozta a változást. És most, a számvetések idején szépséggé magasztosult kicsinységében és monumentalitásában, a willendorfi vénusz.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.29. @ 12:47 :: Meyer József
