Igen én neked,
Egy a vízbe mártott fényes fáklya,
Vagy szök?kútba vetett,
Némi koldus apró,
Sáskajárta szép búzából,
Sárga tarló,
Szívb?l a vér lüktetése,
Halott sírásó elmaradt temetése,
Remeg? hús a kéjben,
Elhintett szó, ében éjben,
Néma sikolyt, ahogy hallja,
B?n sötétnek minden arca,
Viszonyom a lüktetésben,
Sírásója lettem, magamnak,
Az elmaradt temetésben,
Ez vakablak, neked hadd legyek,
Engedd, hadd legyek:
Zsebre gy?rt keser? vers,
Megmorzsolt id?t,
Markoló ujjaid közt: a nem ismersz,
Hívni, aztán szóba állni,
Elbujdosni, nagyon bátran,
Kába falaid közt,
Mi jöhetne bármi,
Vagy mi épp szóba,
Nyereg nélkül, – ó én bolond!
Minek ültem döglött lóra?
Augusztusban a hózápor,
Alkoholmentes szeszes italok
Száradó folyó táplálta tenger,
Mondd el, miért vagyok!
Ringatta hajón, megváltó hajnalok,
Egy háziállat, a megvert szolga,
Korán jött vendég kérdezi:
Minek hívtak, mi a dolga?
Hát ez nevetni való,
Ez keser? emlék,
Szablyáid hegyér?l,
Szelíd sikoly,
Latrinán született,
Legifjabb hadifogoly,
Kalkuttában gyémántot,
Hidd el én is lopnék,
Lehettem volna Hamingway,
Harcaiból te nem tudtál,
Egy sebesültet haza hozni,
Így lettem Odüsszeusz,
A szél-szigetén, pihenve id?m,
Nauszikém két éve volt,
Nekem ezer, mondd el mi holt,
Fény, a penge, vagy az acél,
Hej Bischmark! – Mindent láttam!
Nagytestvéred az eszköz, vagy cél,
Machiawelli mondta ne legyél,
A célra oly büszke, mert
Acélból lehetnénk szentek,
Ahogy a cél lett szentesülve,
Gárdonyinak Egerben két s,
Az es?, Mikes meg ott úgy elveszett,
Hogy alig-alig, de meglett,
Adj el ó engem is te Vitéz, Csók ó naiv,
Allegorikus Arany is szépen utalt,
Karinthy beutalt, mit tudnék én még ett?l,
Jól mondani, – Berzsenyi Dániel,
Ha lehetnék is – csak egy Dani,
Szarok a költészetre, nem vagyok én ilyesmi,
Identitás, bennem voltál s én benned,
Mint hernyóban a lepke a társ,
És ölteném a nyelvem, ahogy azt ölteni,
Lehet, szarul végz?d? emenjambementenek,
Ölthetik Babitsra, Jónás vagyok,
Cethal óriás gyomrában rágódó,
Hal titka,
Megértem, hogy nem szerettél,
Vagy utaltál rá, mindegy hogy volt,
Létösszegz? meséimet átaludtam,
Vagy ébren hallgattam, anyám,
Horkolt, mint a pszichológia,
Önmagát szül?jére vonszolt agynak,
Freud is csak egy ablak,
Veszett tajték, benne hagytak,
Mondom én, minek jöttél te meg ide,
Bele ebbe a tóba? Kiköpött rágó,
Pszeudó intellektüel, piramis alakú,
Hamuzóba ott felejtett,
Mindenki által elszívott dekk,
Óbudán forgattam magam,
Egy magáról is elismert skizofrén,
Betegemmel, hogy mondja el, mi van,
Nem hívtalak, nem voltam szép,
Szerettek a nagy városok,
Épp imént meséltem, mikor visszatérve,
Mondom vakok közt félszem?ként,
Milyen is a Háború meg a Béke,
A sörb?l kivéve,
Menj a picsába – te kurva vagy!
Gondoltam, magamban akkor,
Aztán jellemesebb is lehetnék,
De mi lennék, ha szimplán,
Egy letölthet? program,
Izzadt álmaimban mindig emlék,
Hát kéne egy jó vers,
Ha jól megírná azt valaki,
Mi kezeink imára fonnák,
Fejed ölembe hajtva,
Az Istenek meg mosolyogva,
Mondanák: hülyék voltatok,
Ember, bár különböz? néven,
Én az elmédben ott vagyok,
Ahogy gondolod, csak nem úgy,
– Éppen.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.26. @ 23:28 :: Molnár Zsolt
