Nagy Márta : Tündér Erzsike

Egy csepp mese álmodozóknak…

Réges-régen, mikor még a hegyek meg sem születtek, mikor a mez?k vajúdva hozták világra vadvirágaikat, élt egy kicsiny tündérlány, Erzsike. Virágszirom volt a bölcs?je, lágy szell? ringatta álomba minden éjjel. Rózsaszín selyemruháját vidám pókocskák sz?tték, kis cipell?jét levélvágó hangyák tervezték. A menyegz?jére készült éppen a ragyogó mosolyú tündérherceggel.

Egy nap fekete felh? borította be a ragyogó, napfényes eget. Varjúsereg hangos károgással vetett véget a vidám hétköznapoknak. A vezérük hátán egy gonosz tekintet? manó ült, aki feleséget keresett magának a napfényes tündérföldön, hogy sötét manóföldön, hol örökké éjszaka volt, ?t mindenben kiszolgálja.

A kicsiny tündérlány hiába próbált elrejt?zni egy piros pipacs oltalmat nyújtó szirmai alá, a fürkész? szemek meglátták. Er?s, varjú karmok ragadták meg a szívtelen manókirály utasítására, majd a leveg?be emelték, hogy hazavigyék.

Manóföldön sosem sütött a nap, mert még ? sem szeretett erre járni, ahol ennyi gonoszság lakozott a szívekben. Messze elkerülte ezt az országot. Ezért kihaltak a fák és a virágok, nem volt élet a kertekben, csak sivatag és kopár pusztaság mindenütt. A sötét hegyvidék legsötétebb zugában volt a manóvár. Ennek is a legsötétebb szobájába zárták a manók a kis tündérlányt. Közben a tündérherceg keres?expedíciót szervezett a menyasszonya után. Minden állat és tündér készséggel ajánlkozott.

Erzsike naphosszat sírt a börtönében, de a gonosz v?legénye nem engedte ki a toronyszobából, mert félt, hogy megszökik. Egy siket egérrel ?riztette naphosszat, akit nem hathatott meg keserves sírása.

De egy nap, egy kicsi pókocska mászott be az ablakán, és nagyon megsajnálta a kis tündérlányt.

– Miért sírsz ilyen keservesen te szépséges leány? – kérdezte együttérezve.

– Hogy ne sírnék, mikor holnap lesz az esküv?m a gonosz tekintet? manóval!

– Ne félj kis tündérlány, megszabadítalak innen!

– Hogyan szabadíthatnál meg, mikor a torony túl magas, lemászni nem tudok. Nincs menekülés számomra – zokogott szívet tép?en Erzsike.

– Csak bízz bennem, és éjjel nyisd ki az ablakod, ha hármat koppintok rajta.

Azzal le is ereszkedett egy láthatatlan pókfonálon.

Elérkezett az éjszaka. Amikor a Hold áthaladt a vár felett három koppintás hallatszott az ablaktáblán. Tündér Erzsike kitekintett az ablakon de semmit sem látott a sötét, szédít? mélységben.

– Hú-hú! – hallatszott ebben a pillanatban, ? pedig ijedten h?költ hátra.

– Ne félj kislány, hú-hú, de megijedhettél t?lem – mondta a szomorú szem? fülesbagoly. – Gyere, mássz át a szárnyamra, és kösd magad hozzám er?sen ezzel a vastag pókfonállal.

Erzsikének a torkában dobogott a kis szíve, de pontosan azt tette, amit a kedves bagoly mondott. Egy szempillantás alatt a magasba emelkedtek, majd sebesen repültek vissza tündérföldre. A kis pók mind a nyolc lábával intett búcsút neki.

Tündérherceg már nagyon várta, hogy mikor érkeznek meg a menyasszonyával. Hiszen a kis pók rokonai már el?re meghozták a jó hírt. Mikor Erzsike megérkezett, nagyon megörült neki, és még aznap nagy lakodalmat is csaptak. A gonosz kép? manókirály szégyenében elbújt a várában, és feleségül vett egy sunyi koboldlányt. Végül mindenki boldogan élt, és talán még ma is élnek, ha meg nem haltak.

 

-Vége-

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Nagy Márta
Szerző Nagy Márta 27 Írás
Ébren álmodom... *** Sohasem volt az szerelmes, aki Mondja, hogy rabság a szerelem. Szárnyat ád ő, és nem rabbilincset, Szárnyat ád ő... azt adott nekem. ~ Petőfi Sándor ~ 1979-ben születtem Mohácson, jelenleg is itt lakom. Himesházán nőttem fel, egy egyszerű, vidéki család első gyermekeként. Nevemet Móricz Zsigmond, Harmatos rózsa című novellája alapján kaptam, így nem lehet véletlen, hogy nem múltam tíz éves, mikor a könyvek szerelmese lettem, ami mind a mai napig tart. Tizenhét évesen kezdtem verseket írni, de ezek egy meggondolatlan pillanatomban a szemetesben végezték. Egyszer egy újságíró azt mondta, hogy aki olyan sokat olvas, mint én, az előbb utóbb írni fog. Lassan másfél éve, hogy újra írok, kritikusaim azt mondják a prózák az erősségeim, és akad pár jó versem. Utóbbiban erősen kételkedem. Jelenleg azon dolgozom, hogy megvalósítsam az álmaimat, mert az álmok valóra válhatnak, ha engedjük őket győzni.