Sógornőmnek, névnapján
Csobogóba csurog az eső,
ásítoznak fehér fapadok,
frissen mosdott, hűs a levegő,
s talpunk alatt nyirkos kavicsok.
Finoman kopogunk ma-mázolt
folyosók lépcsőjén – s az ajtón,
bátorság-tesztet produkálni,
a falba fájdalom költözött,
örökkévalóság így várni
három ágy, s egy ajtó között.
Veréb reszkető levélen,
csönd kúszva szövi be szobád,
várjuk, valaki beszéljen,
hallhasd az élet tánc-nyomát.
A világ vég-darabkái
szűk ablakodban csüngenek,
mérgek gyér vénádba folynak,
– a holnap lesz még ünneped?
Odakinn a nyárfák sírnak,
madárciriplés búskomor,
szeretet hulláma önt el,
arcomon fáj a mosoly,
hazaértem, de két kezed
gondolatban markolom.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.07. @ 19:01 :: Péter Erika