Szabó L?rinc billentett az elején.
Mit látok bel?led, s te bel?lem –
amikor öröm telít: rád találtam.
Ilyennek képzeltelek, ha eszemben
jártál, pedig akkor még nem is láttam
képzeted, mely most oly egyértelm?en:
csakis te. Betörtél egy valóságba,
amelynek szélei is felsebeztek,
nemhogy közepe; honnét te, most, ide.
Látod? Életáldozat, ha nélküled,
s már fel?led számolom az id?ket:
– egyben – . De mondd, mi van, ha csak én látlak
így; szemem átírja a látnivalót,
szívem sem élesebb a megszokástól,
és nem is rád figyeltem akkor se, ha
téged véltelek itt, mellettem, velem –
és te épp így maradtál ki bel?lünk,
ahogy természetes: virágban harmat –
s reggel napja magához hív nedveket.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.05. @ 18:59 :: Petz György