semmi más
Könnyebbnek gondoltam. Olyannak, mint a rámutatás:
ez van, ez lehetne, de ez volt. Más már nem lehet.
Szeretni kéne ezt is, megtalált, s annyi sok közül –
épp ez a te sorsod. Örömteli, ahogy passzoltok; halkan.
N?k, akár túlnedves szivacs, meg sósan is, pedig a szomj,
attól lehet jókat sírni, nem befelé, hanem ahogy a lelkes
állat – és mindig az az els? tibennetek, a sokféle éhség.
A forma létezik és ünnepel – megtermi önmagát és unja.
S kit naprakész katarzis érdekelt, maga alatt a földet túrja,
meg odakinn a kertet, ahol csigák zabálták föl a paradicsomot.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.23. @ 20:17 :: Petz György