Álmok
(Dreams)
Ó, bár volna ifjú éltem álom!
Lelkem nem riadna, míg sugáron
Nem hozna rám holnapot az öröklét.
Igen! Még ez álom, s a reménytelenség
Is jobb lenne, mint az éber élet
Rideg valója annak, akinek
Szíve úgy él e pompás föld felett,
Hogy mély szenvedélyek káosza lett.
Ám, ha ez az örökké tartó álmom
– Melyet álmodott gyermekkorom –
Megadatna: rájönnék; butaság
Volt hinnem: van magasabb Mennyország,
Hisz, míg eleven fény, s jóság-féle
Álmában tobzódtam, s míg szívemre
A képzel?dés régiója várt
– Mely saját honom – ; csak önnön ábránd-
Képeim nyertek létezést legott.
Mi egyebet láthattam volna ott?
Történt – bár csak egyszer – s ez az ?rült perc
Memóriámban ég – hogy gúzsba vert
Valamely b?, vagy báj, vagy hatalom,
H?dött szél támadt, s hangulatomon
Hagyta nyomát. Vagy tán a Hold dobta
Fagy-lehét a g?g-zenitr?l – vagy a
Csillagok – bárhogy is; az az álom
Volt-nincs, akár egy éji fuvalom.
Álmodtam bár, de boldog voltam ott.
Boldog – szeretem e motívumot:
Az álom! Valót mímel?, színb?,
Tiszavirág-élt?, árnyas, ködl?,
Éden, szerelem kincsét nyújtja át,
Csak hagymázas szem láthat több csodát,
Mit a néhai felfényl? képzelet –
Az ifjú remény megismerhetett.
|
|||
|
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Rossner Roberto