Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tarka pillangó.
A pillangó egyik szárnya megsérült, amikor megszületett. Ahogy nőtt, növekedett, s kezdte megismerni a világot, lassan elfeledkezett a sérült szárnyáról, s boldogan repkedett a virágok között. Szép sárga és vörös rózsákra, liliomokra, színpompás nyári orgonákra, bogáncsokra. Egy napon egy vörös rózsa szirmán pihent, amikor a rózsa a kelyheibe szorította, és a legvörösebb szirmával szinte megégette a kis pillangó, amúgy is sérült szárnyát…, amikor kiszabadult, visszarepült a pillangóházba, ahol hosszú ideig gyógyítgatta sebeit.
Az ablakokat sem nyitotta ki, a virágokra sem volt kíváncsi. Szomorú volt. Így éldegélt, csak messziről figyelte a lepketársakat, amint boldogan repkedtek. Félt, nem mert újra a virágok közé menni. Történt egyszer, hogy a kertben az emberek ünnepeltek. Szép zene szólt, erre figyelt fel a kis tarka pillangó. Kinyitotta a lepkeház ablakát, de még csak egy kis résnyire, úgy hallgatta a zenét. Amint így szemlélődött, egy kék rózsát pillantott meg a sok tarka virág között.
A rózsa egészen más volt, mit a többi virág. Szirmainak kéksége és egyedi illata arra sarkalta a kis pillangót, hogy nyissa ki a lepkeház ablakát egészen. Minden nap kicsit többet nyitott ki belőle, s rózsa is egyre többször nézett a pillangóház felé…
Szinte hívta, hogy repüljön hozzá. Egy szép napsütéses reggelen a kis tarka pillangó kirepült újra… egyenesen a kék rózsához. Heteken át minden nap megtette ezt az utat, mert a kék rózsa hívta…s ringatta a
szirmain. Bármilyen rossz is volt az idő, ők ketten minden nap egy kis időt együtt töltöttek. A pillangó más virágra nem repült többé, csak a kék rózsát szerette. A többi virágot észre sem vette, ahogy azt sem, hogy minden nap egy kicsit több lett a szárnyain a kék szín.
Lassan elvesztette eredeti tarkaságát, miközben a rózsára figyelt. A kék rózsa azonban már más pillangók után vágyott, megunta a kis lepkét, már nem várta, nem hívta, s nem ringatta…
Szirmai egyre hűvösebbé váltak, napról napra kevesebb időt töltöttek együtt, mert érezte a kis pillangó, a kék rózsa hűvösödő, távolságtartó sóhajtását. Amikor a szárnya szinte teljesen kék lett, megértette, hogy a rózsának már nincsen szüksége rá.
A tarka virágok azonban egyre erőteljesebben hívták, de már nem akart a virágok közé repülni. Lepkeházának ablakát újra bezárta, s csak egy kicsi rést hagyott rajta, hogy ne legyen sötétben. Figyelte kékké vált szárnyait, nézte, ahogy a kék összes árnyalata megpihen rajta.
Nem volt szomorú, de tudta, hogy ez a lepke már nem az a pillangó, aki valaha volt…
Egy napon harangszóra lett figyelmes. Kikukucskált az ablakon és látta, hogy egy különlegesen szép virág nyílt ki a kertben. Egy hófehér harangvirág. Csendesen húzódott meg a kert egyik sarkában.
Fejét lehajtotta, mint aki sír…
A kékké vált pillangó elindult, hogy közelebbről is megfigyelhesse. Az égen sötét felhők gyülekeztek és megeredt az eső. Nagy, erőteljes cseppekben zúdult a földre… A kis pillangó nem jutott el a különleges, hófehér harangvirághoz. Az eső nagyon átáztatta a gyenge szárnyakat. A kertben levő virágok figyelték, ahogyan lassan lemosódik róla a kék szín…
A harangvirág pedig a nap felé emelte fejét…
– Kérlek, süss fel… szárítsd meg a kis pillangó szárnyát, hadd éljen még…, most, amikor visszakapta az esőtől az igazi színét.
Újra a régi lehet…
A Nap pedig rámosolygott a szerény, de jó lelkű harangvirágra… s gyógyító meleg sugarait a pillangóra irányította…
Foto: RD (fiam)
Legutóbbi módosítás: 2010.05.30. @ 12:31 :: Ruder Jana
