Összetört fényben
görbül rám az alkony
kötényaljnyi csenddel
érkezel meg
hogy avarillatod
betakarjon
még ölelsz
és megfojt lélegzeted
Hűvösödnek az esték
a vágy forrong
körmével tép a szél
csillagutat
elnyúlt testünk lágy lankáin
szétomlón
mikor a mennybolt holtan
ránk zuhan
Beléd kapaszkodunk
mint fénybe az árny
rozsdává lett
zizegő levelek
szilaj táltostüzek
hamvadt bársonyán
szerelemmé kövül
a múlt veled
Szorítunk magunkhoz
ernyedő ujjal
színesítsd még
lombhullató napunk
karjaid között
boldog-szomorúan
mikor egy-egy könnycseppet
hullatunk
Húrok között
a tört vonóknak fájón
megcsalt szerető
búsul így magán
várja kedvesét
hogy visszajárjon
s ajtót nyit neki
minden éjszakán
Most emlékszik
mikor már…nincs
hogy szép volt
meghódított
megcsalt
vétkezett
átsuhant csak
csillagokon az égbolt
úgy ment el tőlünk
ahogy érkezett
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Seres László
