Magamban hordozlak mióta élek.
Ha elátkozol, akkor is áldalak.
Éveim fogynak, mint ég? gyertyaszál
s látod, egyre több leszek általad.
Te adsz erőt, mikor gyengül a karom.
Hited lobogása éltet, táplál.
Óvjuk már a hulló homokszemeket,
hol a hajnaltűz ébren talál ránk.
Földre borult arccal gyónom meg neked
a be nem vallott férfi bűnöket,
egy élet árán feloldozást adhatsz,
ha kísért még emléknyi bűvölet.
Hisz úgy fáj nekem, ha nem vagy itt velem,
mintha lángok közt parázson járnék.
Nem sóvárogtam talmi kincsek után,
hogy vagy, az a legnagyobb ajándék.
Köröttünk világrendszerek estek szét.
Én őrzöm égre karcolt névjegyed
földi csillagmását s úgy várom csendben,
veled az utolsó ítéletet.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.06. @ 13:55 :: Seres László
