Egy focipályánál kezd?dött minden, ami körbe volt kerítve, hogy ne menjen ki a labda. Minden nap ide járt le, még es?ben is. Nagyon szerette, hiszen rengeteg barátja volt az utcában. Talán még csak hétszer élte meg a tavaszt, de máris rúgta a b?rt. A Peti nevet adták neki, de a barátainak csak Petike. Második osztályos volt, és nagyon jól tudta a matematikát.
Most szép napsütéses nyár volt, és csak egy szál pólóba ment ki. Nagyon illedelmes volt, ha azt mondták neki, hogy nem mehet akkor nem is ment, bár, ilyenkor ezt nehezen fogadta el.
A Pet?fi utca 51. szám alatt lakott. Nagyon meleg volt, ezért már rohant is ki. A barátai, azaz Gábor és Ádám már ott várták a sarkon ?t. Minél közelebb mentek a pályához, annál furcsább hangokat hallottak. Ezt a zajt a betonkever? adta, ugyanis most újították a pályát. Már az utolsó simításokat végezték rajta, így hazamentek a fiúk, hiszen ilyenkor úgyse játszhatnak. Otthon se tudtak mihez kezdeni, hisz ekkoriban még nem volt számítógép. Ezt Petike nem sokáig bírta. Pár másodperc elteltével újra kinézett, hátha befejezték. És mit látott?
Egy teljesen új játszóhelyet, ahol volt csúszda, hinta, kosárpalánk, focikapu. A pálya mellett egy dimbes-dombos rengeteg állt, ahova gyakran legurult a labda. Nem kellett sok id? és már hárman voltak. Elkezdtek játszani, de megint furcsa hangokra lettek figyelmesek. Ám ez léptekre hasonlított. Nem ijedtek meg annyira, de azért furdalta ?ket a kíváncsiság, hogy mi lehet az. Mindenre gondoltak. Például arra is, hogy egy ember van odalent, aki eltévedt. De nem ez volt. Közelebb mentek a rengeteghez, és meglátták, hogy mi adta a hangokat. Egy kiskutya volt az. Barna sz?r? kb. 20 cm magas, sovány kis jószág. Nagyon megsajnálták a gyerekek. Azon tanakodtak, hogy mi legyen vele. Megegyeztek abban, hogy mindenkinél lesz egy-egy hetet. Petike vitte haza el?ször.
Mindenki boldog volt, hiszen a gyerekek mindig kimehettek a vadiúj játszótérre, a kutyus pedig kiváló gazdikra lelt.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Tésik Patrik
