Nézd a lángokat,
a szétfutó árnyakat,
miket a fény fest a fákra!
Halódva roppan az ág
mikor mohó éhséggel
a tűz mélyeszti bele fogát.
A meleg átjár,
lépj mellé, ne félj!
Csak a szikra pattog,
ott a nyugalom vár,
magához ölel a láng.
Fogom kezed,
az égre szállunk.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.09. @ 10:32 :: Tiszai P Imre