Persze hogy a hírre összegy?lt a család. Meg kellett ünnepelni Samuka sikerét. Országos versenyen díjat kapni! Nem akárki képes ilyen teljesítményre!
Erzsi Mama természetesen hozott egy tál diós kiflit, Samuka kedvenc tésztáját. Vili Tata is „felhajtott” valahol egy üveg Tokajit, nem árulta el, hogy honnan, se azt, hogy mennyibe került. Erre koccintani kell!
Apunak t?nt fel els?nek, hogy valaki hiányzik. Benyitott Tündike szobájába, azzal a szándékkal, hogy megkérdezze, hogy miért nem vesz ? is részt az ünneplésben. Ám a látvány, ami eléje tárult, torkára forrasztotta a kérdést. Tündike sírdogált.
– Mi a baj kislányom? – ült mellé az ágyra és átölelte. Tündike válasz helyett kétségbeesetten belékapaszkodott. Átölelte Apu derekát, s az ölébe hajtotta a fejét. Nem szólt egy szót sem, csak sírdogált tovább.
– Ki sértett meg? – érdekl?dött Apu.
– Senki…
– Csak?
– Engem nem szeret senki. Én nem tudok olyan lenni, mint Samuka. Én nem nyerek versenyeket.
– Hát… Ezt nem mondhatnám – akadékoskodott Apu a Tündike diplomáira pillantva.
– Én látástól vakulásig tanulok, ? összecsapja a leckéjét 10 perc alatt, s mégis ? nyer meg minden versenyt! ? mindig jobb eredményt ér el… ?t mindenki csodálja, mindenki ?t szereti. Engem nem szeret senki…
– Senki? S én ki vagyok?
– Mindenki ?t dicséri, hogy milyen ügyes. Pedig nem is tanul. Neki könny?… Miért kellett nekem ilyen családba születnem?
– Gondolod, valaki csak azért szerethet?, mert jó eredményei vannak versenyeken?
– Az iskolában is mind azt hallom „Bezzeg Samuka ide, bezzeg Samuka oda, bezzeg Samuka ezt tudná…” Most is mindenki ?t ünnepli…
– Miért nem kellene megünnepelni, hogy ilyen eredményt ért el? Hiszen mindenki örül ennek, a családban mindenki büszke erre…
– Rám nem büszke senki! Én buta vagyok! Az informatikát se értem… Osztályels? se tudtam lenni…
– Hát Samuka se az… „Szóval ezért sírt a tavaly az év végén…” – vonta le Apu a következtetést. Akkor se mondott semmit.
– Nem számít, ? mindent nagyon tud – szipogott Tündike.
– S csak a tudásáért lehet valakit szeretni? – érdekl?dött Apu.
– Nem, de bennem nincs, amit szeretni.
– Mindenkiben van szeretnivaló. A legrosszabb tanuló gyermeket is szeretik a szülei.
– Bennem nincs amit – gyújtott rá ismét Tündike az elromlott gramofonlemezre.
– Úgy gondolod, én se szeretlek?
– Deeeee… Te igen… – kapaszkodott bele megint Apuba. Ha nem is érdemlem meg, akkor is szeretsz…
– S én nem? – guggolt le melléjük Anyu is, aki egy ideje már ott állt az ajtóban.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.09. @ 14:59 :: Vandra Attila
