Egészen kívülállóvá zsugorodtam ölelésed súlya alatt
– de t?rtem – s nullpontot keresvén tekintettem a végtelen felé,
hol megannyi hulló szikra csak gyertyalángnak hat.
Két hatalmas ?r találkozott akkor.
Sehol egy árva galaxis.
Lelkünk milliméterr?l milliméterre forrt össze, hogy pótolja a horizontot.
Attól a perct?l ében b?röd határolta ostoba testem,
és sóváran bámultak a sarokban kuporgó, levetett kacatok.
De csattan az ördöglakat újra;
s megújra összefésüljük halovány határainkat,
míg belénk nem vájja vásott körmét a hajnal.
