Dobó Erzsébet : Kis doboz kék masnival

Nyomtatás

Kerestem valami régi iratot drága nagyszülénél, poros papírok közt kotorásztam.

    Rengeteg rég fontos, elfeledett levél akadt elém, fényképek néhány elsárgult levél.

    Egy kis doboz átkötve kék masnival nehéznek t?nt, kibontottam hátha abban lesz az áhított irat.

    De másra leltem, emlékek rólam nekik, kis iskolás képem, hogyan tanultam bet?t vetni.

Kis füzetbe írva els? pár szavam, mikor, hány fogam jött hónapra pontosan, hajamból tincsek, sok elhalt DNS, neki készített kincsek, amit alkotott kezem.

    Képek rólunk, mélázva néztem, hogy ragyog szemük, milyen boldogok voltunk, s mindez elveszett.

    Levelek neki, mert messze jártam, nyugtatás, „ne sírj, én jól vagyok, nekem is hiányzol”, visszhangoznak bennem a mondtatok. Meghívó az esküv?mre, idézet a sárgult lapon. Képek a dédunokával, körben a kis családom, köztünk ültek, mint az angyalok. Minden kis papírról rám kiált a hangjuk, papus mély búgása, mama gyöngyöz? kacagása. Mesék: hogy ?k is voltak ifjak s merészek, hogy tiszta szível csak szeretni kell, s embernek maradni akkor is, ha a nyomor ölel.

    E kis doboz rejtette kincsek, ennyi maradt, hisz itt hagytak mindketten, nem több, mint fél év alatt. Minden kis papírról rám kiált a szeretet, könnyek közt kérdem, onnan mért nem küldhettek levelet?

    Csak ennyit: „jól vagyunk, ne sírj, nekünk is hiányzol…”