2010.05.21. 3.45-kor örökre elhallgatott a legdrágább kis csengő.
“A halálon, mint egy álmon két karomban átesett…”
“A halálon, mint egy álmon két karomban átesett…”
– Anya?!
– Igen, kicsim!
– Milyen lesz?
– Micsoda?
– A halál!
– …
– Miért hallgatsz?
– Nem tudom milyen lesz. Nem gondoltam még rá.
– Fájni fog?
– Nem… vagyis… nem tudom.
– Rosszabb lesz, mint most?
– Nem.
– Honnan tudod?
– Gondolom.
– Eddig mindig rosszabb lett, egyre jobban fájt, biztos az is nagyon fog fájni.
– Ne gondolj rá!
– De muszáj…
– Meggyógyulsz!
– Hazudni bűn, anya!
Legutóbbi módosítás: 2010.06.28. @ 09:41 :: Fecske Panna
