Amikor megláttam, rögtön beleszerettem. Első pillantásra. Pedig én ennél sokkal, de sokkal gyakorlatiasabb vagyok.
Régebben sosem kínzott a vágy, hogy az enyém legyen, megfogjam, megérintsem, magamhoz szorítsam.
Legalábbis ennyire elviselhetetlenül nem.
Most meg itt állok. Tanácstalanul. Nézek hol rá, hol az ajtóra.
El kellene futnom. Most azonnal. Minél messzebbre.
Ez a kapcsolat lehetetlen, már csak azért is, mert annyira különbözünk, ő meg én.
Nem, ez teljességgel lehetetlen!
Túl magas, túl vad, túl kihívó, mérhetetlenül szexi, na ez az, amit nekem eleve tilt az orvosom!
Minden lelkierőmet összeszedve hátat fordítok neki, azért a vállam felett visszalesek. Amúgy nőileg.
Ott áll és rám vár. Némán.
Még így is ordít róla, hogy kellek neki és igen, ő is kell nekem.
Bármi lesz is ezután.
Odarohanok hozzá, magamhoz ölelem, majd egy félénk mosoly után gyorsan kifizetem a számlát, hogy mehessünk.
A parkolóban senki sem érti, miért mosolygok azzal a titokzatos mosollyal, ami olyannyira jellemző az elvarázsolt nőkre.
Én azonban tudom, elégedetten ölelgetem…
… a tizenkét centis tűsarkú, fekete cipzárból font, mérhetetlenül dögös szandált… és baromira fogalmam sincs róla, mégis mihez kezdek vele…
Legutóbbi módosítás: 2010.06.04. @ 12:00 :: Fecske Panna
