Mostanában egyre többször utazom busszal, mióta időmilliomos lettem, nem kell bevágnom magam a kocsiba, ha vidéken kell valamit elintézni, megtehetem, hogy igazodom a menetrendhez.
Ma is így tettem: várakoztam a járatra, amikor mosolyogva közeledett hozzám egy volt tanítványom. Örömmel ismeretem fel.
Kati!
Kati az én emlékképeimben egy kedves, közepes képességű, szerény anyagi körülmények közt élő, elég cserfes, mindig vidám lányka volt.
Mára már felnőtt nő, de a szeme még most is olyan huncutul mosolyog, mint kisiskolás korában.
Megöleljük egymást és — mi sem természetesebb — a buszon egymás mellé ültünk.
Kati aztán szóval tartott, kérdezetlenül is mesélt.
„Tuggya, tanító néni, az én Pistim már tizenöt éves! Nagyon jó gyerek. Olyan szófogadó, hogy csak na! Most készülünk a ballagására” — és büszkén kihúzta magát.
„Ennek nagyon örülök, nagy dolog ez Katikám!” — mondom.
„Most éppen a továbbtanulása miatt utazok Halasra, mer’ elhagyta a TAJ kártyáját, oszt ha Halason csináltatom, akkor azonnal vihetem is haza.”
„Hova készül továbbtanulni a fiad?”
„Bajára szeretnénk. Már minden el van intézve, még a kollégium is. Ismerősökkel lesz egy szobában. Mer’ a Pistimnek fontos, hogy olyanokkal legyen, akik ugyanolyan jók, mint ő.”
„Persze, a társaság nagyon fontos…” — mondom én.
„Mer’ tuggya tanító néni, az én fiamat sokat bántották ám Kiskőrösön!”
„Hogyhogy Kiskőrösön?” — kerekedik el a szemem.
„Hát mer’ mikó harmadikos vót, megbuktatták, akkó aszonta a Pista, vigyük át Kiskőrösre. Mer’ itt pikkőt rá a tanító, oszt’ mindig veszekedett vele, hogy tanújon” — szakad ki belőle egyszuszra.
„Biztosan jót akart neki…” — mondom meggyőződéssel.
„Jót hát, de elegünk vót belőle, mindig üzengetett, hogy nincs kész a lecke. No, elvittük Kiskőrösre. Tuggya tanító néni, jó tanuló lett a Pistim. Négyeseket, ötösöket hozott mindig.”
„No, hál’ Istennek, akkor érdemes volt mégis csak átvinni Kőrösre.”
„Nem tudom én, mer’ asztán vót néhány tanár, aki állandóan veszekedett a gyerekkel. Kiabáltak vele, Pistim meg ezt nem szereti, nincs hozzászokva, oszt fogta magát hazagyütt. Aztán má telefonált a tanár, hogy hova lett a Pisti, hát mondtam, nem köllött volna kiabálni vele. Oszt hiába hozta ám az ötösöket, gondója el: sorra megbuktatták. Pedig tanút az én fiam, ahogy hazagyütt az iskolából, alig kapta be az ebédet, mingyá’ ott ült a gépnél, mer’ ott jobban tud tanúni, oszt szinte estig ott ült. Mer’ nem csavargós ez a gyerek, olyan szófogadó. Ha el is mén, amikorra mondom, mindig hazagyün. Tizenegy, éjfél, oszt már itthon is van. Állandójan mondom neki: Pistim, ne beszéjjé ám vissza a tanárnak, fogaggyá szót!
Ő mindig megígéri, aszongya ő nem beszél vissza, de ha báncsák, hát nem haggya magát.
Hát ne is haggya! Az apja se haggya!
Oszt most má nyócadikos, képzejje.” — csillan meg a büszke anyai szempár. — „De félévkor is megbuktatta a tanár, akkó aszonta a Pista, ezt má’ nem tűrjük, nem elég, hogy örökkön kiabálnak vele, oszt még igasságtalanok is, hát visszahozzuk Kecelre a Pistit.
No, bementem az igazgatónőhőz, oszt mondom neki, mi járatba’ is vagyok. Az meg nem nagyon örűt, aszonta, már azt a fél évet ott kéne járni, ahol eddig. Nem úgy van az, hát ott má állandójan báncsák, csak üvöltöznek vele, má’ eccerűen fél, nem akar menni…”
„Akkor most megint Kecelen van a fiad?”
„Igen. Eleinte jó is vót, megnyugodott a gyerek, de aztán itt is elkezdtek vele kiabálni. Pedig aszongya nekem: Hidd el anyu, meg se moccanok, olyan jó vagyok.
Képzejje tanító néni, vót, hogy elsőnek kész lett a matek dogával, oszt kivitte, a tanár meg üvöltött vele.”
„De miért?”
„Nem csinát semmi rosszat, csak evett, mer éhes vót. A tanár meg aszonta, zavarta a többi gyereket a viselkedésével. Most mongya, milyen tanár ez! Megírta négyesre a dolgozatot, oszt azt kiabálta neki, úgy is megbuktatja.”
„Katikám, biztos négyes lett az a dolgozat?”
„Pistim aszonta! Csak pikköl rá a tanár. Üvölt vele. A múltkor is úgy ordított, hogy Pistim nem bírta tovább, fogta magát, hazagyütt. Itt tanult inkább a gépnél. Aztán írt a tanár, hogy a Pisti cigizett a vécében. Ami nem is igaz…” — kis csönd, aztán folytatja:
„Mer na, az igaz, hogy cigizik, azt tuggyuk, de meg van vele beszélve, hogy az iskolában nem cigizik. Oszt képzejje, a tanár kipakótatta a táskáját meg a zsebjeit, oszt elvette a cigit! Hát ez nagyon rosszul esett a Pistimnek, oszt ezé hazagyütt.”
Na, szép sorjában csak kiderül minden, gondolom magamban, de mondani nem tudok véleményt, mert Kati nem hagy rá időt.
„Telefonátam az igazgatónőnek, hogy ez mégis csak sok, hogy a Pistimet mindig báncsák. Má’ asse tuggya, hogyan viselkeggyen, hogy ne legyen baj vele. Képzejje, má’ a magyar tanár is meg akarja buktatni. Az én Pistimet, aki annyit tanul ott a gépné’. No, oszt Pistim annak is jól beolvasott!”
„Te Kati! Azért mondd meg a fiadnak, vigyázzon az ilyen beolvasásokkal, nehogy büntetésből ne engedjék ballagni, mert volt már rá példa.”
„Na, ez meg a másik!” — csattan föl, hogy a busz belseje visszhangzik tőle. — „Hogy aszonta az igazgatónő, nem ballaghat a Pistim, hogy a nevelőtestület úgy döntött a sok osztályfőnöki, meg igazgatói megrovás miatt. Hát mi az, hogy nem ballaghat! Maj’ megmutatom én, hogy ballaghat! Megyek a kistérségi igazgatóhó’, oszt elintézem én!”
A busz közeleg a végállomáshoz, Kati meg csak mondja… mondja…
A fejem már kissé kóvályog.
„Na, ez a Pisti gyerek is megéri a pénzét” — gondolom.
„Tuggya tanító néni, alig várjuk, hogy Bajára mennyen a Pistim! Maj’ ott megmutassa, hogy milyen jó tanuló, és jó gyerek!”
Megállt a busz, kászálódunk lefelé. Leszálláskor még annyit tudok mondani:
„Úgy legyen Kati, kívánom, hogy bizonyítson a fiad! De nem árt, ha rendszeresen meglátogatod a kollégiumban. Na, meg a tanáraival is tartsd a kapcsolatot!”
„Úgy lesz tanító néni!” — mosolyog optimistán, és fürge léptekkel elindul Pisti elvesztett iratait csináltatni.
Vegyes érzelmekkel, kesernyés mosollyal, nehéz szívvel nézek utána. Magamban megállapítom: Kati nagyon elfogult szülő.
Szívből kívánom neki, hogy Pisti bizonyítson!
Nagyon szeretném, ha nem kellene csalódnia a fiacskájában…
Bár gyanítom, lesznek még nehéz napjai…
Legutóbbi módosítás: 2010.06.11. @ 14:32 :: Fitó Ica
