ólmos fáradság húzza
szemhéjam –
– zuhanok,
elmaradnak a mindennapok,
fényes? sziporkázik le rám,
az álmok erdejében napsugár
szökik fejemre, s a lomb
selejtes tetteket takar
– nem nézek arra, nem zavar –
(most alszom, hagyjanak!
nem engedek a gondoknak!)
suhanok gondolattalan,
lebeg? érzésem repít
jó lenne mindig
itt maradni már,
de id?m telik,
oly rövid,
reggelig
(moccanok, még élek)
a vézna eszmélet
óvtosan kaparássza
a jöv? üvegfalát,
a karcoló hang
borzolja álmom,
s már látom:
az éj végén
egy új nap dereng