kapaszkodjunk együtt
fel az égig,
fogd a kezem,
s én is tartalak,
a létra tetejér?l
nézzük végig
ahogy a világot
tartó tengely
szétszakad
majd, mikor már
végleg eltört minden
mi tovább szállunk
együtt névtelen,
egy arra tévedt
kósza fellegen
– nincs rettegés,
hisz vár a végtelen –
