Horváth István : KÉZFOG

 

Kezük összeért.

Mintha a világot ölelnék,

ujjaik lassan összefonódtak.

Nincs felesleges mozdulat.

A létezés titka

e hangtalan remegés.

Vakító villanás, mely

mosolyuk gyolcsában,

szelíden földet ért.

Legutóbbi módosítás: 2010.06.08. @ 06:22 :: Horváth István
Szerző Horváth István 126 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.