Mindenáron meg akartam tenni, így leírtam. Most már bánom az egészet, tudom, nem kellett volna elsietnem a dolgot. A cédulát a sálja mellé csúsztattam, abban bíztam, öltözésnél észreveszi. Tudni fogja, ki írta, efel?l nem volt kétségem. A fogadtatásban azonban, nem voltam biztos. Igen, bánom már, de nem tudom visszacsinálni. Ha Eszter megtudja, magyarázkodhatok. Péternek elmondtam, csak nevetett.
Péter a legjobb barátom, mindent megosztunk egymással. Legutóbb Éván osztoztunk. Tudom, nem hangzik valami jól, de Péter nem ért rá, és nem tudta, mit tegyen. Évát már nem érte el, engem kért meg, hogy menjek el helyette a randira. A mozijegyét is odaadta, mert a Tiszában ment egy jó film, és Évával oda készültek, a kés? délutáni el?adásra. Éva nem maradhatott ki sokáig, este nyolcra mindig otthon kellett lennie.
Eszter megérezhetett valamit. Amióta együtt járunk, még nem volt ilyen feszült. Sejtettem, hogy tud valamit, de csak nem akart el?huzakodni vele. Én meg csak nyeltem nagyokat. Észrevehette rajtam az idegességet, csak annyit mondott, „Mindent megbeszéltem a bátyámmal, szombaton kirándulni mennek. Anyáék a telken lesznek, egyedül maradunk.” Eszter talpraesett lány volt, minden helyzetb?l kivágta magát. Az énekkar fellépésére hivatkozott, és hogy nem lenne jó, ha szombaton este kellene leutaznia a Balatonra, egyedül. Inkább otthon marad. Eszter nagyon szép volt. Az összes srác a negyedikb?l szerelmes volt bele. Én büszke voltam, hogy engem választott, de mindig féltem attól, hogy egyszer elhagy. Eszter még sz?z volt, mint ahogy én is. Elég szerencsétlen párosítás. Péter vállalkozott arra, hogy bemutat a n?vére barátn?jének, akinek volt már tapasztalata ilyen ügyekben, de én kötöttem az ebet a karóhoz. Mindenképpen olyan lánnyal akartam elveszteni a szüzességemet, akit szeretek, és ez az érzés kölcsönös. De ki talál mainapság ilyen lányt? A helyzet gyökeresen megváltozott, amikor Esztert megismertem.
Fél négy volt már, de Éva még sehol. Idegesen mászkáltam fel-alá a Tisza mozi el?tt. Már arra gondoltam, rágyújtok, aztán hazamegyek. Nem voltam nagy dohányos, de ha feszültnek éreztem magam, vagy tehetetlennek – mint most is -, akkor jólesett a füstbe burkolózni. Éva az utolsó pillanatban fordult be a Szövetség utca sarkán. A jegyszed? gyorsan eltépkedte a jegyeket, és elemlámpájával némi halovány-sárga fényt produkálva a helyünkre vezetett. A híradó már elkezd?dött. Akkor hasított belém a felismerés, amikor már mindketten elhelyezkedtünk a kényelmetlen üléseken, hogy Éva nem lep?dött meg azon, hogy nem Péter várta. Nem szólt egy szót sem, csak megfogta a kezem, és a combjai közé tette. Éreztem a keze reszketésén, hogy ez a mozdulat hirtelen elhatározásból jött, és nincs meggy?z?dve arról, hogy kedvez? fogadtatásra talál. Váratlanul a vállamra hajtotta a fejét, és azt mondta: „Ne ellenkezz, tegyünk úgy, minta szerelmesek lennénk, és ez az els? randevúnk egy ilyen sötét moziban!” Nem tehettem mást, elfogadtam az ajánlatát, miközben arra gondoltam, hogy nem is lehetne másképpen, mert valóban, ez az els? randevúnk, egy ilyen sötét moziban. Mit fog szólni ehhez Péter, ha megtudja? Nem tudta meg akkor, és még egy jó ideig nem. Mondanom sem kell, a filmb?l semmit nem láttunk, és mind a mai napig nem tudom, mi volt akkor m?soron.
Eszter otthon hívott. „Sajnos, nem jó a szombat. Anyámék ragaszkodnak ahhoz, hogy a hétvégét lenn töltsem a telken, velük. Majd legközelebb.” Hangjában volt valami végleges, visszavonhatatlan. Meg sem kíséreltem rákérdezni, hogyan tovább? Egy kicsit csalódott voltam, de az Évával töltött délután miatt lelkifurdalásom volt. El akartam mondani neki, ami történt, elhallgatva a kényesebb részleteket, de vártam vele szombatig. Jobb, ha tisztázunk mindent. Évának megmondom, Esztert szeretem. Ha már úgy alakult, hogy kettesben tölthetjük a szombat éjszakát, legalább ne legyen rossz érzésem Éva miatt. Csak az volt a szokatlan, hogy amikor Évára gondoltam, szinte megremegtem. Elöntött valami melegség már a neve hallatára is. Arra gondoltam, beszélnem kell vele, hogy valahogy tisztázzuk a dolgot. Be kell látnom gyenge voltam, amikor megcsókoltam. Nem tiltakozott, inkább még szorosabban bújt hozzám, és er?sen összezárta a combjait, ahol a kezemet nyugtattam. Szinte mozdulatlanná merevedett testemen éreztem Éva lüktet? hullámzását. A vágy olyan er?vel tört rá, hogy nekem kellett elhúzódnom, hogy lecsillapítsam. Megértette a mozdulatomat, és visszahúzódott a saját helyére. „Jó lenne!” súgta halkan, de határozottan. „Jó.” Válaszoltam aléltan, és a visszafogottságtól remeg? testtel próbáltam rendezni a soraimat. Csak Péter meg ne tudja!
A cédulát még este megírtam. Ha csak úgy odaadom neki, akkor a szemébe kell néznem, és meglátja rajtam a zavart, és ezt mindenképpen el akartam kerülni. Magabiztosnak, férfiasnak akartam látszani el?tte. Eszter lemondta a hétvégi találkozót, de ezt valahogy most nem bántam. Évával akartam lenni, de ? Péter barátn?je volt, már majdnem három hónapja jártak. Nagyon rosszul éreztem magam, kínos volt ez a helyzet, de akkor már döntöttem. Eszter elhagyott. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, a hétvégi program lemondásával a kapcsolatunknak is befellegzett. Évát viszont, nem tudtam kiverni a fejemb?l. Megírtam a kis cédulát, és úgy tervezetem, másnap, egy óvatlan pillanatban becsúsztatom a zsebébe az egyik szünetben. De valahogy nem volt alkalom rá, így délután, amikor készül?dtünk hazafelé, a padra dobott sálját néztem ki magamnak, és az alá, hogy azért észre lehessen venni, csúsztattam be az irományomat. Fél szemmel ?t figyeltem, miközben a padból összeszedtem a holmimat. Láttam, amint kihúzza a levelet a sálja alól, és a zsebébe süllyeszti. Sikerült, gondoltam. Az arcán, mintha enyhe mosoly suhant volna át, a szeme csillogott.
Péter jött oda hozzám. „Figyelj, ráérsz holnap?” kérdezte, „Segítened kell öreg barátodon!” „Nincs dolgom. Eszter nem ér rá a hétvégén, azt hiszem, nincs kedvem semmihez. Ráérek, persze. Els? a barátság.” Mondtam némi bizonytalansággal a hangomban, mert a lelkifurdalás egyre er?södött, amikor Péterrel beszéltem. „Évát kellene elvinned valahová. Megbeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk az Ezresbe, de nekem közbejött valami. Érted? Egy kis sz?ke. Meg ne tudjam, hogy elpofázod!” Egy világ omlott össze bennem. Péter barátsága fontos volt nekem. Döntöttem. Elmondok neki mindent, elejét?l a végéig. Elmondom, hogy én már randevúra hívtam Évát, mert a mozi óta csak rá gondolok, és hogy mennyire rossz ez így, mert ?k végül is együtt járnak… De nem tudtam magamhoz térni Péter kérését?l. Összezavarodtam, és csak annyit mondtam neki, hogy írtam Évának, és ha nincs ellenére, egyébként is találkoznánk. De ? nem figyelt, vagy nem akarta hallani, amit mondok, csak nevetett, jóíz?en, teli torokból, és megveregette a vállamat. „Számítok rád.” Mondta, és egyszer?en faképnél hagyott. Éva már elment. Kint várt az utcán Péterre. Együtt mentek, Péter hazakísérte ?t. H?vös volt aznap. Éva nyaka köré tekerte a sálat, és zsebében a kis cédulát szorongatva, belekarolt Péterbe. A hó is szállingózni kezdett, és lassan mindent elborított a fehér hótakaró. Ezt jó el?jelnek tekintettem. A fehérség a tisztaságot jelenti, az ártatlanságot. Jó kedvem lett, nem is értettem miért, de hirtelen Éva csillogó szemét láttam magam el?tt, és mindegy volt már, hogy mi is történt, csak azt tudtam, hogy fontossá vált nekem.
A buli jól sikerült. Mindketten szeretjük a dzsesszt. A Benkó Dixieland játszott. Egymáshoz simulva táncoltunk a lassú számokra, és leültünk az asztalunkhoz, ha gyorsabb zenét játszottak. Éva egész este természetesen viselkedett, semmi jelét nem láttam a zavarnak, vagy a bizonytalanságnak. A cédulát nem hozta szóba, és én nem mertem kérdezni semmit. Id?nként a szemembe nézett, és megsimogatta az arcomat. Mintha magyarázatot várt volna, de nem akarta elrontani az estét, ezért nem kérdezett ? sem. Kezdtem megnyugodni. A lelkiismeretem azonnal elhallgatott, ahogy Péterb?l kitört a nevetés. Nem értettem, egy ilyen lányt hogyan lehet becsapni, félrevezetni. Eszter már eszembe se jutott. Csak mi ketten léteztünk, Éva és én. „Szeretlek!” Mondtam neki váratlanul, egy lassú számnál, amikor a vállamra hajtotta a fejét. A haja illata, vagy a helyiség leveg?je, az andalító zene, vagy a szerelem tette velem, de összeszedtem minden bátorságomat, magamhoz szorítottam, és megcsókoltam. Nem ellenkezett, visszacsókolt. Szenvedélyesen. És akkor ismét éreztem testének lágy hullámzását, ahogy szorosan ölelt, és csókolt. „Én is nagyon szeretlek, és nagyon-nagyon vágyom rád.” Suttogta, és kibontakozott az ölelésemb?l. „Gyere, menjünk! Van egy meglepetésem.”
Az éjszakát együtt töltöttük Éva barátn?jének a lakásán. Minden el? volt készítve, mintha tudta volna, mi fog történni. A lakás szabad volt, mert a tulajdonost külföldre szólította a munkája. Éva kapva kapott az alkalmon, és tövir?l hegyire elmesélt mindent Áginak. Ági ellátta az ilyenkor aktuális tanácsokkal, és hajlandó volt a szül?k el?l is eltitkolni az igazságot. Éva nem ritkán aludt Áginál, amikor színházba mentek, és kés?n lett vége az el?adásnak. Ági tapasztalt volt. Id?sebb Évánál tíz évvel. Tudta, milyen fontos az els? alkalom. Nem tagadott volna meg ilyen kérést Évától a világ semmi kincséért sem, inkább segített neki. Nem kérdezett semmit. Éván látszott a változás, amit az érzelmek ráírtak az arcára. Minden mozdulata arról árulkodott, hogy szerelmes. Örökké hálás voltam Áginak azért, amit tett.
Hétf?n Péter felt?n?en kerülte a tekintetemet. Valamit mondott arról, hogy nem erre számított, nem telt valami jól a hétvégéje. A szül?k váratlanul megérkeztek, és ?k ott álltak pucéron, amikor beléptek a szobába. „Nagyon kellemetlen helyzet volt.” Mondta Péter, és ezzel lezárta a témát. Eszter sem szólt hozzám egész nap. Tanítás után nem várt meg, még csak nem is üzent, hogy mikor találkozunk. Én természetesen, nem bántam meg, hogy így alakultak a dolgok. Csak sejtettem, mi történt, de soha nem tudtam meg az igazságot. Boldog voltam, és elégedett. Évával még két évig jártunk. Kés?bb sem szakadt meg a barátságunk. Már nagy gyerekei voltak, amikor egyszer összefutottunk. Leültünk egy kávéra, és a régi szép id?kre emlékeztünk, és arra az els?, novemberi éjszakára.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.04. @ 11:40 :: Horváth János
