Egy gesztenyefa alatt fekszem,
telnek a percek, ottfelejtem magam,
meghitt a csend, elszenderedtem,
csak az idő zakatol az agyamban.
Visszhang: ébredj fel, hallasz engem álomszuszékom?
Meleg nyári nap éri fejem jobbfelét,
verejték gyöngyözik halántékomon,
átjárja nyugvó testem egészét,
lágy szellő kísérti meg ágyékom.
Türkizkék az ég, a víz tükre sima,
a madár rabsorsából elszabadul,
a fák meghitt viszonya
légies könnyűséggel idomul.
Elszökünk egy bejáratlan tájra,
a tóban iszap füstje vonul lépteid után,
összegabalyodik a mély hínárja,
kirángatom magam belőle, utánad hajtok sután.
Ez csak egy perc, pillanat szöszmösze,
a napfény hosszú másodperce,
olvadtan, de nem érve össze,
mint a pitypang pihézete.
Visszhang: ébredj fel, hallasz engem, hallasz?
Valami csiklandja hátamhoz ér
egy apró érintés talán,
tudatom nyers ízzel visszatér,
s lám, csak egy hangya sétált reám.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Horváth Nóra
