Azt mondják a fanyarszívű, őrjöngő próféták,
hogyha büszke arccal, mint az Ég lánya, körbenézek,
láthatom: a világon fakult szívek heverésznek.
A kért Jövő gúnyosan somolyogva megtréfál
s ha várod őt, mert azt hiszed még nem kaptál eleget,
nevet majd, míg a Holdtól lopott álmokkal hiteget.
A Föld most haldoklik, mert önzők vagytok, emberek;
valaki egyszer végtelen életet bízott rátok,
de olyan lesz élni, mint egy megfogant, szörnyű átok.
Sírás jön, zokszó és surranó, gyilkos gyötrelem,
nem lesz fény, mosoly, holnap, csak az ébredő rémület,
ha összeomlott városokat fon át a szürkület.
Kivert kutyaként hull el a szeretet és erény,
a széttört vágyak, mint éles, csorbult üvegdarabok
üzenetet karcolnak rám: jobb, ha gyönge maradok.
De én hiszek, mégis hiszem, hogy van egy kis remény,
még ha elveszni látszik is minden, akkor se félek,
mert tudom, hogy jók vagyunk, és közös bennünk a Lélek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Kovács Henrietta
