Kemény küzdelmekkel meredsz rám, te élet,
mégse érzek semmi fenyegetettséget.
Hogy is érezhetnék, ha te vagy énalattam,
és lassú kínjaimon én is jót mulattam!
Nincs bennem szemernyi, se szégyen, se bánat,
semmi vágyakozás sincs már teutánad.
Nincs bennem szerénység, álszentség vagy álom,
amit megkívánnék, egyb?l kiokádom.
Hogyha megsajnállak, az neked a szégyen,
ez legyen énnékem minden szegénységem.
Nem bírom a gyengét, er?set, ha gyáva,
se a bölcset, balgát, ha okos tudománya.
Halj meg, élet, halj meg, ha halíz? a véred –
nekem se kellesz már, ha nincsen vereséged!