Imádom a szombatot. A kedvenc napom. Igaz, a délelőtti kószálásaim fél napos takarítás szokta követni, mert rendmániás vagyok. Az esti otthon friss illatai, fényei azonban kárpótolnak a robotolásért.
Szóval már úgy negyven éve, gyerekkoromtól kezdve az ócskapiacon a helyem, ha esik, ha süt a nap… Régebben kéthetente szombatonként még régiségpiac is volt… Az infláció azonban itt is megtette hatását… Habár, államcsődről én azért nem beszélnék, elég csak a vásárok parkolóit követni , mert hely az nincsen még a távoli környéken sem…
Ma is, fitten-frissen fél hétkor úgy döntöttem, startolok… A szomszédasszonnyal nem számoltam… Igaz, a másik, a barátné szomszédom már jelezte nekem, hogy „Te, Dittuska, ez a nő nagyon rád kapott!” A bejárati ajtó előtt szelíd arcocskáján széles vigyorral meg is kérdezte, hogy hova megyek. Mintha nem tudta volna! Ahol élek, ott mindenki mindenkiről mindent tud. Néha ugyan elferdítve, dehát így keletkeznek a rémtörténeteket. Azokra meg mindig szükség van! Különben a legendák sírjára egyfolytában hordhatnánk a friss virágokat, hogy együtt búslakodjunk, akik kijárunk gondozni a hantokat…
— Elviszel? — kérdezte oly ártatlanul, mint egy borjú, mert szemei tökéletesen tükrözték, mit is szeretne… Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, mit is lehetne ilyenkor tenni friss husikájával, de természetesen elfuvaroztam. Vesztemre! Az oda vezető út még zökkenőmentes volt, mert csak az Öregember, a párja húsevési szokásaival traktált, meg hogy miért nem fordul fel már, aki ennyit zabál és hasonlók…
Megérkezvén, azt mondja nekem, megvár, mert öt perc alatt én úgyis végzek… Vészfék, de azonnal! – gondoltam. Bájos mosollyal valahogyan a tudtára adtam, hogy én ide szórakozni járok, meg beszélgetni, s hagyjon már békén… Adóvevőit azonban elkódolták. Simán közölte velem, hogy akkor elmegy húst venni, de aztán vigyem haza… Paff lettem! Ekkor kellett volna kámfort játszanom, de addigra beszippantott a közeg, mármint a porcelánok, réztárgyak, könyvek és egyebek… Szublimációnak lőttek… Úgy egy óra múlva éppen létfontosságú dolgokról beszélgettem, amikor megjelent. Naná, hogy jól leégetett! Egy tanítványom édesapja volt ugyanis az alany, de én cseppet sem az állítmány szerepét játszottam ám, hogy teljes legyen a mondat, amikor azt mondja nekem:
— Mehetünk! Ne udvarolj már itt! Vigyél haza, aztán visszajöhetsz!
Megjegyzem, tizenkét évvel idősebb tőlem, de már többször az anyámnak nézték… Mellékesen az apuka özvegy és nagyon helyes pasi, de van az a házinyúl szabály… Tartsuk csak be, adjunk másnak is esélyt! Mondom Neki keresztnevén nevezve, hogy figyelj már, én nem azt mondtam, hogy ma sofőröd leszek… Erre nem rosszul lett! Tökéletes alakítás! Elsőre Oscar szobrocska! Hazafelé jövet aztán hirtelen meggyógyult. Lám, így keletkeznek a csodák! Megvilágosodván, én is rádöbbentem, hogy vásárolni szerettem volna, mármint élelmiszert, mert főzni is imádok, ugyanis szombat van… Az pedig mégis az én napom!
A hentes előtt aztán meg is álltam. Erre közölte, hogy ha nem megyünk azonnal tovább, be fog pisilni… Ez ellen mellesleg semmi ellenvetésem nem lett volna, ha nem az én autómról van szó, így hazahoztam. Gyí, kocsi! Kár, hogy nem volt árok útközben… Esküszöm, belefordultam volna, kipróbálni, milyen lehet, amikor a kocsi kerekei utolérik az én agytekervényeimben megfogalmazott gondolatokat…
És végre kisütött a nap! Erre várok hetek óta. Kipakolásztam szerzett kincseim, elmosogattam, megtörölgettem őket, hogy aztán úgyis elfeledjem, már megint milyen dolgokkal gazdagítottam magam, aztán pofátlanul elküldtem a szomszéd fiút egy bevásárló listával a legközelebbi, borsos árú boltba…
Tréningnadrág– és póló fel, ablakmosás indul… Létra. Vajh, hol is lehető Szétnéztem a pincéimben, s az egyik zugában rá is bukkantam… Természetesen a tegnap beszerzett nyolc zsugor meggybefőtt mögött. Az idén ennyivel intéztem el ugyanis a meggy befőzését… Úgyis drága lesz! Mármint a gyümölcs, a friss. Fél szoba kipakolása után, hozzáfértem az ablakokhoz… Mármint az egyik helyiségben. Közben bekapcsoltam a TV-t. Mostanában úgysem nézem soha… Kár volt, de ezt inkább nem részletezem… Véletlenül a Hír TV-n maradt… Már megint az összefogás, ami ellen semmi kifogásom, de mégis… Én leginkább magammal fognék össze nemzetileg, s ki is fizethetném akár egy takarítónő bérét, mondjuk három napra… És csak alig harminc napot kellene várni, hogy ismét fizetést kapjak… Már majdnem készen volt a hármasszárnyú ablakom, amikor csatt… Én voltam vagy létra, esetleg közösen?! Leszakadtunk… Szerencsére az egyik fotelbe egyenesen bele… Ja, mert ezt is kölcsönadtam… Szegecselése szétesett… Innentől kezdve filmkockaszerűen peregtek az események! Fejemre esett a japán fa sárkánymaszk, szembespiccelt az Air Wick, ahogyan most is, amikor megnéztem, hogyan is íródik a neve, s véletlenül az X- Press gombot kapták el ujjaim… A kimosott függönyt fordítva tettem fel, miközben úszott a lakás a vízben, s alighogy felvarázsoltam, rádöbbentem, mit keres a narancssárga ebben a miliőben… Erre nem ki kellett vasalni egy másikat! Jó, hogy ezek a divatosak, de ne ennyire! Ez meg a sötétítőhöz nem passzol… Meg a lila színő ágytakaróhoz sem, amit ma vettem originál, hogy feledjem fejemben a ködöt, meg arcom szederekéit! Még kisúroltam a szőnyegeket, kettőt külön-külön belegyömöszölgettem a mosógépbe, mélyen elgondolkodva azon, mi a drágább: a szőnyeg vagy a mosógép?! A motorja kibírta… Igazán büszke vagyok rá! A csak vegyileg tisztítható, különleges kezelést igénylő gyapjúszőnyegek is! Éljen!
Ekkor hívott Zsófi… Nem egészen értette, mint ahogyan én sem, hogyhogy nem ért még oda az éter hullámain a telefonfeltöltése… Elsején szoktam ellátni egy bizonyos összeggel… Felhívtam a Drága Szolgáltatót… Ismerős… De miért kíván nekem Jó napot?! Ha ez neki jó, akkor hol kezdődik a rossző! Természetesen nem tudták elintézni a dolgot, hiába diktáltam be az automatából kihúzott cetli összes paraméterét! Na, gondoltam, kicseszek veletek! Eddigre már a fejem is megfájult ugyanis… 2-es gomb. Idegen nyelvű menü. Csak angol és német nyelven elérhetők… Oroszul gondoltam, hogy társalgok velük! Csak kis ország vagyunk ezek szerint! Na, még egy kísérlet… Angol… Feladtam…
Most éppen hat ajtón száradnak a kimosott ruhák, verem a számítógépet és azon tűnődöm, mekkora barom is vagyok én… Ugyanis harmincnégy percnyi telefonálás után sem tudott meggyőzni az egyik hódolóm, hogy hadd jöjjön már el beszélgetni egy kicsit… Igazán helyes hapsi pedig!
Szombat van! Imádom ezt a napot és beborultam…
Debrecen, 2010. június 5.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.05. @ 18:35 :: M. Fehérvári Judit