A mellékelt kép Subicz István festőművész munkája. *
Tengerekbe
tündöklő
délibáb
szívja
magába
az
alkony
tiszta
csókpecsétjét
szótagokra
bontva
a
nyugodni
készülő
világ
ezernyi
fájdalmát…
Indulatszók
olvadnak
szám
szögletében
mássalhangzó
jajjal
sikít
a
„bolond
hangszer”,
a
„fekete
zongora”…
Igen.
Most
visszaperlem
álmaim
oltárképét:
a
szentséges
ikont,
hisz
Sorsod
írisze
fényorgonákkal
vonja be
az
Égboltot
és
minden
pillanat
infinitivus:
„Sírni,
sírni,
sírni”…
Isten
is
szótalan
és
hangtalan
„akasztja
hárfáját
szent,
szomorú
fűzre”
teremtve
milliárd
lélekcsillagot
ama
végső
nagy
rekviemre,
mi
„Kiömlik
az
ő
ütemére”
zúgó
hegedő
nyerítésre.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.03. @ 09:13 :: M. Fehérvári Judit