Marthi Anna : ?r-vers

2010.06.24. Marthi Anna Vers 0
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

most is nálam húzódsz meg
mindenkinek saját magánya van
becézgethetjük mindannyian kedvünkre
kilakoltatni téged nem lehet
furcsa tömörséged
belehasít eltorlaszolt fájdalmamba

tömöd fejünket telítettségeddel
hiány hiánnyal töltött tere
szobasarkában gubbasztót teremtesz
egy kiömleni-jó szemet
mint éhes faló
magány te felfalsz
nevethetnékké remegsz
rángásaid el?tt engesztelten nézek szemébe a mának

jóllehet a táj szelíd

a szél süvít és az arc kifeszül rá

kapkod megint a sok renyhe mozdulat

alvásba nyugvó éjszakákra maradtál

ez már nem a szenvtelen tekintet

rádemelked? fényeivel egy férfitest

nem a könyvek ízével átitatott félhomály

és még a hold csonkján sem a maradék füst

tiszta nagyon tiszta ?r vesz körül

s benne álmatlan lettél

ott belül számtalan csend a véged

matematikailag kifogyhatatlan

Legutóbbi módosítás: 2010.06.24. @ 08:42 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak