Agyonnyúzott télikabátjában botladozott hazafelé. Arca vöröslött a csíp?s hideg leveg?t?l. Piros sálja lifegett inas nyaka körül. Az asszonyra gondolt. Féldecivel várja, meg egy üveg sörrel. Amit kísér?ként szoktak legurítani. Így indult a családi délután. Szolgálatban volt. Néha úgy mondta, „sittán”. Kapusként dolgozott a gyárban. Egy poros kis városban. László volt a becsületes neve. Lacikázták. Magas, barna, vékony férfi.
– Hazataláltál!
A féldeci már ott állt a konyhaasztalon. A viaszosvászon terít?n.
Indult a szokásos esti idill.
– Köszönöm anyukám!
Próbált kedveskedni. Így talán repetát is kaphat a vacsorából. Az asszony mindent gondosan kiszámolt. Napi pálinkát. Sört. Kenyeret. Még a cigarettáját is. Naponta húsz szál. Büdös az egész lakás t?le. Mindketten szívják. Napi cigi. Napi zsebpénz. Az összeg évek óta nem emelkedett. Voltak ilyen szokásaik. Például az esténkénti kufircolás is. Az asszony ezt igényelte. Ha elmaradt, másnap kevesebb reggeli került a dobozkába. László úgy gondolta, átmeneti állapot. Tudta mi a megoldás. Dicsekedett is munkahelyén.
– Tudja, mit találtam ki?
– Mondjad Lacika, mit?
– Annyi jó n? van a világon. Szétnézek egy kicsit. Meglátjuk, érek-e még valamit. Vagy igaza van az asszonynak. Semmire sem vagyok jó.
– Lacika, vigyázz! Ráfázol!
– Bízza csak rám! Tudom, mi kell az asszonyoknak. Olvastam eleget. Most megpróbálok verseket írni. A verseket szeretik a n?k. F?leg ha érzelmesek.
– Honnan tudnál te verseket írni?
– Írtak már mások. Csinálok ötb?l egyet. Ismerje fel, aki tudja! – Nevetett. – De írtam is. Ez saját szerzemény. Meghallgatja?
– Na mondjad!
– „Túlélés
Oszlik a sötét, jön a nap,
Elröppent már a pillanat,
A sötétben azt gondoltam,
N?, dagad,
De most(an)ra, csak emlék maradt.”
Büszkén nézett. Valóban saját szerzemény. Legels? verse. Ez még csak a kezdet. Lehet, bel?le is irodalmár lesz.
– Nagyon szép! – bólogatott az öreg. – Engem is várnak otthon. Nem csak neked van gondos asszonyod. Az enyémet sem kell félteni.
– Ebb?l nekem elegem van – válaszolt elgondolkodva.
Már ott járt egy más világban. Az irodalmárok között. Zsíros hajjal, áporodott lehelettel. Joggingjában azt álmodta, jól öltözött. Igazi értelmiségi volt. A n?k kedvence.
Aznap délel?tt regisztrált egy irodalmi oldalra. „Kapitány” nicknévvel. Felrakta az els? összeollózott versét.
A nap akár szikrázhatott is, de most nem akart el?bújni, úgy vélte el?bb kiéhezteti a lelkeket a fényre, akkor lesz csak igazán nagy öröm, amikor a hajnal köszönti els? pirkadó sugarait.
Eljött ez is, tavaszi lágy szell? suhant át a házak között, akácillat lebegett benzing?zzel keveredve, hirtelen minden kivirult, a fehér világ ezerszín?vé vált, fellélegeztek az emberek, itt a tavasz, a langy meleg, mosoly ült az emberek arcára, üdvözülten lebegtek a járdákon ide s tova. Reggel a pékség nyitott ajtajából kiömlött a friss kifli, zsömle illata, az ég kéklett, mintha kifakult kékfest? anyagot feszítettek volna ki, rajta bodor felh?k festve. Béke, boldogság, nyugalom, csak a duda hangja fülsért? egy kevéssé, de nem tartott ez sem egy pillanatnál tovább.
* * *
„Mi ez a sötétség?” Nehezen tudta t?be f?zni a cérnát. Nem is értette. Máskor látatlanban beletalált a t? fokába. Szétnézett maga körül. Anyag – anyag hátán. A fal is beterítve szögeken lógó vállfákkal. Rajtuk pedig félig kész ruhák. Minden lámpa égett. Bennük az er?s izzók zabálták az ampereket. Nem értette. Akkor miért nem lát? Ha a keze nem remegne. Talán nem lenne gondja a szürkület. Nem lát. Mert most nem is azt kell. Hanem siratni. Úgy érzi. Ott a ruha halom tetején. Az egész kih?lt életet. Tudta, igazságtalan. Er?teljesen fogalmazott. Hogy minél jobban sajnálkozhasson. Hátha még a zokogásig is eljut. Így majd könnyebb lesz. Egyedül az ágyban. Hiába bújna. Csak a hideg falhoz lehetne.
– Szia, anya!
“A csinos, okos fiam. Lehet, nem is jár több. Másnak talán még ennyi sem.” Gondolatait nem tudta kordában tartani.
– Gábor! Írtam egy verset! Meghallgatod?
– Mondd!
– Ide kellene ülnöd! Ha rohangálsz nincs értelme.
– Egyébként van? Ne fárassz anya. Tudom, mir?l szól. Ez is. Hülye vágyakozás a semmi után.
Mintha t?rt döfködnének szívébe. A gyereknek igaza van. Mit is akar? Lassan az ötvenhez közel. Keresztül ment már mindenen. Volt feleség. Szeret?. Volt halálosan nagy szerelme. Csalták. Csalt. Igaza lehet a gyereknek. Mi az, amit még meg kellene élnie? Igen. Egy füles fotelt szeretne. Hogy belebújhasson. Hogy megvédje a hidegt?l. A csendt?l. Az ?szt?l. Egy tüzes szeret?t szeretne. Akinek beleájulhat az ölébe. Mondja ezt el? – Fiam, anyád élni akar. N? akar lenni. Valaki mellett.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: P. Szabó Mária
