Ahogy szemed földre mered,
mintha hullám csúcsán szállnál,
nézel, fejed nem emeled,
zsugorpont lett pupillád már.
Látogatók váltják egymást,
kényszermosoly, feldúlt arcok,
infúzión függ az idő,
s visszhangoznak fantomhangok.
Vinnék neked nyárillatot,
körbeburkol morfiumszag,
víz partjáról bámulok rád,
– emléket írok a múltnak.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.02. @ 09:08 :: Péter Erika