A mi utcánk egyenes és szögei vannak, ahogyan a vonalzó képes mozogni, vagyis, ahogyan a vonalzót képesek tervezők mozgatni. Nincsenek ívek, nincsenek hajlatok, teljesen hivatalos. A mi utcánk nem az emberekben alakult ki, hanem pecsétek közt a tervező asztalon. Ezen a helyen valamikor semmi nem volt. Vagyis volt valami, de azt nem tudjuk, hogy mi, ezért inkább azt mondjuk, hogy semmi. Aztán minden bizonnyal jól hasznosult, mint fekete termőföld, bár kissé agyagos, de valószínűleg valami valamikor termett e helyt. Kicsit később pedig közösben lehetetett, mert még később pedig kárpótlásként kiosztották. Akkor már csak bozót volt itt, meg néhány legelésző sovány tehén, kiálló csontú ló. Előrébb meg állt a víz, ott a nagy út fele, majdnem a telepnél.
Van a mi utcánk és vannak a tanyák. A tanyák az alig néhány házat jelent, de azok már itt vannak régóta, tehát a tanyákon lakók a tősgyökeresek. A tanyákhoz földút visz, ott sok a gyümölcsfa, a mogyoró, meg az orgona, ott látni még gémes kutat. A tanyák épületei általában csak lettek. Fölépítették azokat rokoni, ismerősi segédlettel és azóta is ott állnak, laknak bennük, nagycsaládok is. Anélkül, hogy hivatalnak pecsétekkel, határidőkkel alá kellett volna támasztania létezésüket.
Van a mi utcánk és vannak a tanyák. A mi utcánkban sok a munkanélküli, akik jól élnek, a tanyákon pedig szintén sok a munkanélküli, lakik ott egy hajléktalan, aki hiába az, mégis lakik valahol, de ők mégis rosszul élnek. Rizsa bácsi fuvaros volt. Most is az, ha kérdezik tőle, miközben a nejlon nevű kocsmában hajlik a fröccse fölé, de most csak a maga szekerét nyomja, azt, amiben ül. Mert Rizsa bácsinak nincsen lába, ezért a bakról a tolószékbe ült át. Rizsa bácsi tele volt lóvéval, ahogyan azt jó fuvarosnak illik és tulajdonképpen most is tele van, csak a postás Pista késik néha, a fene a pofáját, de azt is minden este a nejlonban lehet látni, mert oda odaér időre a zöld kerékpárral, mint Rizsa a rokkant rollerével, pedig azt meg néha majd’ eldőtik a pöffeszkedők a nagy új kocsijaikkal. Egyszer neki is ütődött egy telepjáró, mert azt itt így hívják és feldöntötte Rizsa bát, de az addig kiabált, hogy meghallották a közeli házakból és telefonáltak a mentőknek. Akkor bezzeg nem jöttek olyan gyorsan, mikor a sínre feküdt és levitte a vonat a lábát. Azt mondták, hogy öngyilkos akart lenni, pedig csak azt hitte, hogy hazaért. A sebészet után a rehabon volt, az jó volt, mert kártyázhatott végre egész nap. A lovait is kártyán bukta el, nem sokkal azelőtt, azért is gondolta mindenki, hogy el akarta magát emészteni, de azt csak ő tudja, hogy a maradék pénzét akarta. Mármint elbukni, hogy azzal se legyen gond. Úgysincs senki, akire hagyhatná.
Van egy unokaöccse valahol, akinek jó volt addig, amíg volt mit adni, meg lehetett dicsekedni az öreg Rizsával, aki taxit rendelt, és fizette az egész esti cehhet, de a gyerek érettségi után elment Pestre, ott téblábolt egy darabig, valami iskolába is járt, aztán meg rendőr lett, apja, anyja se látja évekig, nemhogy a piás-kártyás bácsikája. De mindegy is, úgyis rá marad minden. Volt néha asszony a háznál, de sose bírták ki hosszabban, így aztán maradtak a közeli cigánylányok, meg egy időben kijárt a négyesre is, ha nagyon nem bírt magával, csak egyszer megverték a stricik, mert szerinte az adott szolgáltatás nem érte el a kívánt színvonalat. Most meg sehova sem megy, csak a nejlonba. Mondjuk nőt ott is lehetne kapni, még italért is, az meg olyan. Inkább nem. A szomszéd tanyáról átjár hozzá az istenes Pista felesége, de az a főzni valót hozza, meg időnként a koszos ruhát viszi. Azt hiszi, hogy marad rá valami, pedig, ha tudná! Múltkor meg a Pista azt mondta, hogy kísérje el a telepi templomba. Az református templom, nem kell tornázni. Pünkösdkor rávette magát, elindult, a nejlonban bedobott néhány sört, felest, gurult tovább, mert a templom is abban az utcában van. Ott persze lépcső volt, de néhány deszkával megoldották, csak bent kezdett kényelmetlen lenni, mert leért a sör. Biztosan sokat fészkelődött, mert a pap egyszerre csak azt mondta ott prédikáció közben, hogy nyugodtan menjen csak pisilni, aki akar, mert itt mindenki otthon van. Rizsa bá kapott az alkalmon, hál’ Istennek, a kocsi is átfért és befért a helységbe is. Nem gondolta, hogy a pünkösdi istentisztelet ekkora megkönnyebbülést eredményez. Olyan boldog lett ettől, hogy benyúlt a széke alá és a kosárból kivett egy dobozos sört, amit még otthon eltett magának, hátha az ünnepre tekintettel zárva lesz a nejlon. Odagurult az ajtóhoz, hallgatott egy kicsit, majd mikor a lelkész épp levegőt vett, kis szünetet tartott, megkérdezte, hogy bontson-e neki is. Ilyen vidám pünkösdre rég nem emlékezett a telepi templomi közösség. Hazafelé a nejlon megint nyitva volt, záróra után meg hazatolta valaki. Az üres házba.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.10. @ 10:42 :: Pogány Gábor